Szolgálat 27. (1975)

Oláh Miklós: Üdvözlégy, Istenszülő... (Máriapócs)

mint a pillanatfelvétel a mozgást — megmerevít ugyan, de ugyanakkor huzamosabban szemlélhetővé is tesz az ikonosztázion, s amelyben Isten népe keleten a maga módján éli az egyetlen krisztusi életet és az egyetemes igazságokat.

Keleten a Mária-tisztelet

mindig központi helyet foglal el, mert sohasem szakad el Krisztustól. Ezért dogmatikailag és hangulatilag, kultuszban és ábrázolásban egyaránt szilárdan, hitelesen megalapozott, és így kiegyensúlyozott és mindig magas színvonalú tud lenni. Mintha a keleti szemlélet átfogóbb, egyetemesebb (érdekesen hangzana, ha azt mondanám, hogy „katolikusabb“) lenne. Talán nem mélyed bele annyira az egyes részletekbe, de éppen azért nem téveszti szem elől az „egészének a képét és összefüggéseit. Némely dologban felületesebbnek, elnagyoltabbnak tűnik, de ugyanakkor türelmesebb, meggondol- tabb, nem lát ellentmondást örömhírvétel és Nagypéntek, Eucharisztia- alapítás és szenvedéstörténet között. Nem igyekszik kiszakítani a dolgokat abból a környezetből, ahol megtörténtek (eucharisztiát a szentmiseáldozatból, Máriát az üdvösségtörténetből, Mindenszenteket Krisztus megváltói tevékenységének és a Szentlélek működésének fényköréből), — vállalva ezzel a nehezebb megoldás súlyát, az ellentmondások viselését, a nem egészen emberhez szabottság feszítő érzését. Nem uralkodni akar az eseményeken és igazságokon, ezért nem törekszik feltétlenül rendszerezésre, kimerítésre, meghatározásra, hanem szemlélni és fejlődni akar, szolgálni és elfogadni. A távolesőnek hitt dolgok együttlátása nagyon sok rejtett összefüggés újrafelfedezéséhez segítette már hozzá az embereket. (Felejthetetlen élmény számomra az a nap, amikor először nyílt alkalmam, felnőtt fejjel és látással, egyszerre ünnepelni Jézus fogantatását és kereszthalálát. Együtt kellett látnunk ennek a páratlan életnek földi kezdetét és végét, nem lehetett egyikről sem megfeledkezni, egyiket sem kiemelni a másik rovására. Nem is csupán a két végpontot láttuk meg és ünnepeltük, hanem a kettőt összekötő teljes ívet, az egész életpályát, a hiánytalan krisztusi művet. Csodálatos gazdagságú és szépségű, vitathatatlanul egységes ünnep volt!)

Ez jellemzi a bizánci egyház Mária-tiszteletét is. Központi helyet foglal el, mert hiszen Krisztushoz tartozik. Nincs olyan ünneplésünk, istentiszteletünk, szertartásunk, ahol az Istenszülő ne szerepelne, de nincsenek Mária tiszteletére szentelt hónapjaink, és nehéz olyan ikont találni, ahol Jézus nélkül ábrázolnák. Ezért mondhatta egy református lelkipásztor barátom, hogy sokkal biblikusabbnak és ezért számukra is elfogadhatóbbnak érzik a görög egyház Mária-tiszteletét, mint a latin rítusú egyházét.

35