Szolgálat 27. (1975)

Oláh Miklós: Üdvözlégy, Istenszülő... (Máriapócs)

Oláh Miklós

„ÜDVÖZLÉGY ISTENSZÜLÖ (A bizánci rítus lelkületének néhány vonása)

önmagában szerény, de következményeiben igen nagy hatású eseménynek az évfordulóját tartjuk ebben az évben: 300 éve annak, hogy elkészítették a kis nyírségi fatemplom oltára előtt álló képállvány Istenszül ő-képét. Ez a kép (most a bécsi Szent István dómban), illetve ennek Isten kegyelmével — két újabb könnyezéssel és egyéb csodákkal — kitüntetett másolata világhírűvé tette ezt az egyéb szempontból még ma is teljesen jelentéktelen, eldugott pontját a földrajzi térnek. A császári parancs, amely Bécsbe vitette az első könnyező képet, csak arra volt jó, hogy — mint Tamás apostol tapogatózó ujja — még bizonyosabbá tegye Isten üdvözítő gondoskodásának irányát. Mint annyi más esetben, Isten újra csak nem a hatalmasokat választja ki, nem hagyja magát emberi előítéletektől vezettetni („jöhet-e valami jó Názá- retből?“), hanem a sokszorosan kisemmizetteket, megtagadottakat, földig alázottakat emeli fel, a valóban testileg-lelkileg éhezőket tölti be javaival, rajtuk mutatja meg emberszerető irgalmát.

Pócs azóta az Istenszülő nevét viseli, és immár évszázadok óta központja annak a vidéknek. Nincsenek korlátok: sem határ, sem felekezet, nincs férfi vagy nő, szolga vagy szabad; — bölcsek és pásztorok, Istent szomjazó keresők és keresztet hordozó szenvedők jönnek ide, ahol Isten újra megmutatkozik közvetlenségben és egyszerűségben, hatalomban és jóságban, a Theotokosz fára festett arcmásának szemeiből folyó néma könnyek által. Némák és mégis oly beszédesek ezek a könnyek, mint a föld porába rajzolt írás (Jn 8), mint a Péterre vetett tekintet a főpap udvarán, mint a földre hulló vérnek cseppjei az Olajfák hegyén.

Sőt nemcsak némák és szótlanságukban is beszédesek, hanem hatalmasok és erővel teljesek is. A könnyező Istenszülő képe súlyos mondanivalókat tartalmaz; minél mélyebben megnyílsz előtte, annál jobban belelátsz igazságainak örvényébe. A nyelv, amellyel szól hozzánk, primitív nyelvezet: a legősibb és legvilágosabb. Látszik, hogy nem en- tellektüelekhez szól, de azok is megérthetik, amennyiben még nem felejtettek el embernek lenni. Olyan, mint a Biblia.

Ezt a képet ugyan kiemelték a bizánci szertartású Egyház ikonosz- tázionjának zárt rendjéből: előbb a „királyi ajtó“ fölé helyezték, hogy jobban látható (és talán: jobban védhető) legyen, most pedig a templom kereszthajójának baloldali bemélyedésében tartják nagy megbecsüléssel körülvéve. Nem szakították és nem is szakíthatták azon«

ban ki abból a szent rendből és eleven életközösségből, amelyet —

34