Szolgálat 27. (1975)

Prokop Péter: Mária-ábrázólások

S A MŰLT SZÁZAD? A természetmegfigyelés utolsó stádiumába értünk, amely után már nincs továbblépés: az impresszionizmus. Természettudósok ideje is, akik fölfedezéseik közben melléje néztek az Istennek. A vallásos festészet díszítő jelző je egyáltalán nem illik e század homlokára. Pedig egyetlen modor sem fürdette ennyire fénybe és atmoszférába tájait. A keretbe zárt napkelték és naplementék, csendéletek stb. mintegy „megistenültek“ a szabad levegőn dolgozó festők jóvoltából, akik azonban szinte kínosan elkerülték, hogy megábrázoljanak egy égi látomást. Míg a művet kerülgették állványaikkal, elfeledkeztek az Alkotóról. Nem kell azonban keseregni, hogy minden festő vallástalan lett volna, mert nem álmodott meg Madonnákat. A minden vasárnapi misés Cézanne sem tette. Inkább tapintatból és félelemből. Az érdeklődési körük másféle volt, s ez annyira kitöltötte kezüket és szemüket, hogy másra már idejük sem maradt. A bizánci művészet csak vallásos volt, s most eljutottunk a 180 fokos ellentétbe, a termé- szetfölötti ábrázolás eszébe se jutott a festőnek.

Pedig ez a kor is látni akart. Szemléletesen. Nem maradt más hátra: megjelent maga a lourdes-i Szűz. A modell a maga valóságában. Ki mérhetné föl e víziót hatásaiban! Ez a természetbeni ábrázolás végigjárta a szószékeket, hogy szemléltesse a Szeplőtelen Fogantatást.

A JELENÜNKRE gondolás sokszor epével tölt el bennünket. Keserűségre fakadunk, s nagy ostorral szeretnénk végigverni rajta. Mégis vigasztalóval szeretném kezdeni: nem elgondolkodtató-e, hogy az — akár tételes, akár gyakorlati — anyagiasság csúcsán még sohasem volt ennyire absztrakt művészete egyetlen kornak sem? A művészek, akik 30-50 évvel előbbre járnak, már előre jelzik a ránk következő spirituális felemelkedést. Az ateizmus is segít az isteneszme tisztulásában. A csak evilágiság undora is tisztultabb szférákba lendít, s előbb-utóbb útra talál az „eszem-iszom-élek“ delejéből a nagy tömeg is. Ha egyelőre értetlenül is nézzük a modern galériák falairól ránk ásító vásznakat, azok mégis előfutárai annak, amit mi is meg fogunk érteni. Ma kevés művészt kap el a kísértés, hogy egy sorozat obszcén képpel „örvendeztesse“ meg a tárlatlátogatókat. Részint nem is tudná: növendék korában lusta volt éveken át megfigyelni és elraktározni az aktformákat. Megtanulhatná utólag, de nem is akarja, mert nem is érdekli, mert egy elvont világban száguldoznak akarásai.

200 templom építése folyik Rómában, a nem tudom hány ezer mellé. Ezekben lesznek-e Mária-alkotások? Biztos! Az a kérdés, hogy a mindig érzékletes olasz közönségnek eltalálják-e igényeit. Párizsban a plakátok a legmodernebb ízlés igényei szerint készülnek. Rómában a hirdetőtáblákról inkább megnagyított fényképek kiáltanak az áradó gyalogosokra.

32