Szolgálat 27. (1975)

Prokop Péter: Mária-ábrázólások

trecento reprodukcióit: hogy oldódik föl a merevség életközelséggé, s hogyan vet véget Itália a „görög modorának. Eleinte csak érzelmessé válik a kettős viszonya. Már földi anya hajlik gyermeke fölé. Nem szenvtelen végtelenbe néző, hanem a szeretet rezdülése melegíti át egymás felé nyúló kézmozdulataikat. A gyermek nem imperátorka, hanem enyelgő, magáról megfeledkező bambino.

Cimabue pufókarcú fiúcskát ültet kerekarcú Madonna ölébe. Megijesztettek, hogy végtelen témába vágtam a fejszémet. Most el kellene sorolnom a trecento és quattrocento annyi s a maga módján nagy festőjét. Csakhogy magamban arra vállalkoztam, hogy bemutassam, hogy fordult át az absztrakt megjelenítés egy érzékletes, nép számára is fölfogható és tapsolható látvánnyá. Duccio Maesta-ján (72 kép) sok száz alak nyüzsög — csak a tömegünnepély hangja lehetett erősebb, amikor körmenetben a helyére szállították. A pásztorfiú Giotto megfigyelése aligha maradhatott a régire fegyelmezett. Pietro Lorenzetti így enyeleg: János apostol és Mária hátracsavart hüvelykujjával a Po- verellóra mutat: miért nem áldod meg őt? Mire a törökök Bizáncot beveszik (1453), fölragyog teljes pompájában a reneszánsz.

HA igazságosak akarunk maradni az elsorolásban, most lexikonná kellene változnunk. Kihagyhatom Fra Angelicót, a melankolikus Botti- cellit? Raffaellót, a Madonna-festők királyát, aki szépséges nőnek mutatja a mindig Szüzet? Nála csak Correggio tudott még tovább lépni a báj felé, az üdvözültek eksztázismosolyáig. Ki mélyebb Leonardónál? Ki titánabb Michelangelónál? Pietái a maximumra fokozott humánum és fájdalom és szenvedély csoportosulásai.

Sokszor hallatszik felületesek szájából az elmarasztaló ítélet: minél közelebb a természethez, annál kevesebb a spiritualitás. A fölsoroltaknál a kettő még a legnagyszerűbb harmóniában egyesül. A klasszika is előírja számukra a teljes egyensúlyt. A megejtően vonzó földies náluk égivé van „szidolozva“. Nem rántották le a supernaturalét, hanem a látványt éteriesítették azzá.

A SEICENTÓBAN és settecentóban a lelki-földi eresztékei repedeznek. A szent csak egy téma a sok között, amit a mesterségbeli tudás teljes birtokában, mint más feladatot is, megoldanak. Fölnézünk a megnyílt kupolákra, a gomolygó mennyei jelenetekre, s „tán csodállak, ámde nem szeretlek“ sóhajtással tovább állunk. A technikai bravúr virtuózai: „mi az, amit meg ne tudnék csinálni?“ Az áradó hencegésben elhal az intimitás és áhítat. Tintoretto, Veronese, Tiepolo nagyszerű rendezők. A karneválos áradásban a szereplők tömegjelenséggé válnak, hogy teletömődjék a vászon. A vallásos művészet decrescendója. Kivételek mindig akadnak, de a közhangulaton ez nem változtat.

31