Szolgálat 27. (1975)

Prokop Péter: Mária-ábrázólások

Az eddig mondottak eléggé elmarasztalónak látszanak. De nem azok. Az ekkori hierarchikus világszemléletnek nagyon jól jött, keze ügyébe esett ez a szigorú rendszer. A krisztológiai és mariológiai dogmák az „i betű“ pontosságával és precizitásával fogalmaztak. Nem földi asz- szonyra gondolt a festő, hanem a szimbólumra, amely kifejezi a tanítás és keresztény összhit tartalmát. A „hogyan fessem“-mel nem tépelődő ügyes kezű szerzetes mérhetetlen lelki tömítettséggel gyömöszölte tele alakjait. Húzogatva a kontúrokat: sűrített, kihagyott, s ami valóban éteri muzsikát zeng, az maradt meg a fatáblán vagy az apszis ívelésén. A sematikus szemek átdöfik a nézőt.

A kolostorok képírói vallásos élményből, megrendülésből alkottak.

Munkájuk által üdvözülni és üdvözíteni akartak. A legenda szerint a szentek haló porát keverték a porfestékbe, és szentelt vízzel hígították. A legfenségesebb emberi érzés, az Isten-élmény sűrűsödik a ruharedők lejtésein. A kövecsek fugái ama másik világra utalnak, mely értelmet ad életünknek, s azóta se tudtak ráhivatkozni ilyen szuggesz- tíven. óriási alakok, kis házak és pálmák keverednek a földi reláció törvényei nélkül. Nem ismerték a perspektívát, de nem is kellett nekik. Itt más rend uralkodik. A tér- és időkategóriák nem horizontálissá, hanem vertikálissá nyúlnak. Minden az örökkévalóságba van beleszőve a kontúrok hálójával. A kicsit groteszk szentek idegenek ebben az árnyékvilágban. Sovány arcukkal, vékonyhúsú alakjukkal zordon ünnepélyességgel vonulnak el a vibráló aranyháttér előtt. Az ég fénye ránk is sugárzik, s megdöbbenve érezzük, hogy belekapcsolódtunk a természetfölötti világba.

Ezzel a hittel az Istenanya ölébe igazi Istent tudtak ültetni.

MINDEN nép másként közelít Máriához. Ki érthetné meg, mit jelent nekünk magyaroknak a Nagyasszony, keserves történelmünkkel, énekeink mélabús melódiájával együtt? S egyben mindegyik nemzet azt hiszi, hogy az ő tisztelete a legnagyobb. Nem gondolnám, hogy központibb lenne bármelyik más fajtánál is, mint az olasznál, aki úgy vonzódik feléje is, akárcsak földi anyjához. A taljánnak az édesanya minden. Valamelyik évben a szerelem és sex parádéján a „Mamma“ nyerte el az első díjat. Még ma is matriarchátus van a vidéki családokban. Transzcendens vonatkozásban is elemi igénye van olyan közbenjáróra, akiben úgy bízhatik, mint mindent elintéző anyjában. Ezért hintet csókot a kisfiával, mert nem elvont hidegség, hanem közvetlen valóság az oltárkép.

Ez az anyaigény szétmorzsolta a bizantinizmust. Persze századok kellettek hozzá, hogy az olasz festő fürge szeme teljesen felszabaduljon, hogy ábrázoltja egyre hasonlóbbá váljék a földi anyához, s egyre többet elérhessen a valószerűségből. Érdekes lapozgatni a duecento és

30