Szolgálat 27. (1975)
Max Thurian: Mária és az Egyház
következik az „óra“ megemlítése és a végső beteljesülés. Ezek a szavak tehát csúcsponton helyezkednek el. Ha Jézus e szavaiban nem látunk mást, mint hogy gondoskodni akar anyja jövőjéről, több nehézségbe ütközünk. Kérdezhetnénk: miért csak halála pillanatában törődik anyja egyéni sorsával. Már Krisztus szolgálatának az elején, Kánéban egyedül láttuk Máriát, aki bizonyára özvegy volt. Nem követi Jézust vándorlásaiban. Jézus tehát elhagyta anyja társaságát, és helyzetét már akkor rendeznie kellett földi küldetésének idejére. Továbbá Máriát rokonsága tagjainak (Jézus „testvéreinek“, Mt 12,46 p) körében látjuk. A kereszt lábánál nővérével vagy rokonával van (Mt 27,56; Mk 15,40; Jn 19,25). Tehát rokonsága veszi körül, nem magányos, és nincs rá szükség, hogy fia külön törődjék pusztán egyéni jövőjével. Másrészt Jézus előbb anyjához szól, hogy rábízza a tanítványt, és csak utána a tanítványhoz, hogy ráhagyja anyját. Ha csak a fiúi kegyelet megnyilvánulásáról lenne sző, az első mondat természetszerűen a tanítványnak szólna, hogy rábízza Máriát, sőt ennyi elég is lenne. De Jézus Máriánál kezdi, és a tanítványt mint fiát mutatja be. Eszerint a szó értelme meghaladja a pusztán egyéni jelentést; más hordereje van. Különben is a helyzetnek és Jézus szavainak ünnepélyes jellege bajosan egyeztethető össze csupán erkölcsi jellegű magyarázattal. Persze nem arról van szó, hogy mellőzzük azt a magyarázatot, amely ebben az epizódban Krisztus fiúi megnyilvánulását látja anyja iránt. Bárhogy is értsük a befejező mondatot: ........magához vette őt a tanít vány“, benne van, hogy házába fogadta Máriát. Éppen olyan kevéssé zárhatjuk ki ezt az értelmezést, mint a keresztrefeszítés másik négy epizódjának történeti értelmét: Pilátus feliratát, a tunika kisorsolását, Jézus szomjúságát, Krisztus átvert oldalát. De mint azok, Máriának és a tanítványnak az epizódja is megkívánja, hogy elmélyedjünk a misztériumban a jánosi evangélium stílusa szerint. Mária, az Anyaszentegyház szimbóluma Jézus utolsó beszédének szövege (Jn 16,20-22) utal az asszonyra, az anyaságra, az órára („mert eljött az órája“), és ezzel jelzi a keresztre feszítés pillanatát, az „óra“ elérkezését. Akkor Máriát különös módon „Asszonyának szólítja, és a szeretett tanítvány „anyjának“ mondja. Halála órájának fájdalmas szülését megjövendölve Jézus Sión lányának prófétai képét idézte (vö. íz 66,7-14), aki órája eljöttékor fájdalommal szül, utána pedig anyaként vigasztalja Izrael fiait. A kereszt órájában egy asszony, Jézus anyja lesz jelképesen Sión lánya, megszemélyesítve az Anyaszentegyházat, az árvák vigasztalóját: ezek az árvák — míg a 22
