Szolgálat 26. (1975)

Az egyház szava - VI. Pál pápa beszéde az 1974.okt.16-i általános kihallgatáson

AZ EGYHÁZ SZAVA

VI. PÁL PAPA BESZÉDE AZ 1974. OKT. 16-1 ALTALANOS KIHALLGATÁSON

Ha ismét feltesszük a kérdést, amelyet eddig már többször feltettünk az Egyház elsőrangú szükségleteit illetőleg, akkor valami teljesen magától értetődőhöz érkezünk, ami szinte semmitmondó ismétlésnek tűnik, mintha azt mondanánk, hogy egy élőlénynek elsősorban arra van szüksége, hogy éljen. Nos hát, merjük az Egyházra vonatkoztatni ezt az ellentmondásos kérdést, hogy fölfedezzük azt a lényeges elvet, amely létének elsődleges oka, mély és szükségszerű megelevenítője. Akkor elérkezünk egy felelethez, amely megadja ennek a valóságnak a kulcsát. A kulcs egy hittitok: az Egyházat a Szentlélek beleáradása élteti. Ezt a kiáradást kegyelemnek nevezzük, vagyis a legkiválóbb ajándéknak: szeretetnek, az Atya szeretetének, amelyet a Szentlélekben Krisztus által végbement megváltásunk közöl velünk. Idézzük emlékünkbe Szent Ágoston összefoglalását: „ami a lélek az ember testének, az a Szentlélek Krisztus testének, az Egyháznak“ (Serm. 267; P. L. 38, 1231).

Ez jól ismert igazság. Mindnyájan hallottuk az utóbbi zsinaton megismétlését és hirdetését: „Amikor befejeződött a mű, amelyet az Atya a földön Fiára bízott (vö. Jn 17,4), pünkösd napján eljött a Szentlélek, hogy állandóan megszentelje az Egyházat, és így a hívők egy Lélekben Krisztus által az Atyához járulhassanak (vö. Ef 2,18). ö az élet Lelke ... A Lélek mint egy templomban él az Egyházban és a hívők szívében (vö. 1Kor 3,16; 6,19), imádkozik bennük, és tanúskodik fiúvá fogadásukról (vö. Gál 4,6; Róm 8,15-16.26). Elvezeti az Egyházat az igazság teljességére (vö. Jn 16,13), megadja neki a közösség és a szolgálat egységét, építgeti és irányítja különböző hierarchikus és karizmatikus ajándékokkal, fölékesíti gyümölcseivel (vö. Ef 4,11-12; 1Kor 12,4; Gál 5,22). Az evangélium erejével megifjítja és állandóan megújítja ..." (Lumen Gentium 4).

Nagyszerű tanítás ez. Lépcsőként száll alá a Szentháromságtól, a magá- banvaló isteni élet végtelen és megközelíthetetlen titkától. Krisztus megváltó művét állítja az isteni tervek és az emberi sorsok központjába. Ebből származik egy rendkívüli kinyilatkoztatás, amely bizonyos módon hozzáférhető számunkra: hogy emberi életünk kapcsolatban áll a megváltásnak és jóságnak rendjével, amely a kegyelem rendje. Kirajzolódik ebből a természet- fölötti egység és szeretet síkja, kibontakozik az életszentség ragyogó üdv- rendje. Az emberi élet eseményei, főleg a lélektani, erkölcsi és lelki jelenségek így emberfölöttien szép és változatos, csodálatos kertet alkotnak.

Jól ismert igazságok ezek, — vagy inkább jobban kellene ismernünk őket? Hiányzik ugyanis a róluk kapott közönséges felvilágosításból a legfontosabb dolog, az életszentség elemzése, úgy, ahogyan a kegyelem éltető leheleté47