Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - Szabó József: „A Lélek mindent kikutat, még Isten mélységeit is“ (Frédéric Ozanam)

is tudjuk megakadályozni az összeütközést, legalább gyengítsük." Újságcikkekben, levelekben, beszélgetésekben minden tőle telhetőt elkövetett, hogy felrázza kortársait, és figyelmeztesse őket az idők fenyegető jeleire. Egyik lelki testvérének így írt: „A munkásokkal épp úgy állj szóba, mint a gazdagokkal! Ha az elmúlt tíz évben több keresztény és főleg több pap törődött volna a munkásokkal, akkor most bizakodóbban nézhetnénk a jövőbe." Ozanam reálisabb gondolkodású volt annál, mint hogy földi paradicsomban reméljen, de arról meg volt győződve, hogy lehetséges a szociális állapotok mélyreható reformja. Számos konkrét javaslata és igénye már Ketteler és XIII. Leó eszméit elővételezi. Jogi előadásaiban kitért munkás és munkaadó viszonyára, szakszervezeteket, munkásszolidaritást, családi pótlékot, öregségi biztosítást követelt, de főleg szellemi és erkölcsi segítséget, iskoláztatást, felnőttiskolákat és „Sorbonnes populaires", azaz népfőiskolákat. Lyonban képviselő- jelöltnek is fellépett, de sikertelenül. „Új Kor" c. újságja belső egyenetlenségek és támadások miatt már egy év múlva megszűnt. A sokfelől csalódott szerkesztő higgadtan állapította meg az utolsó számban: „Azok a nehézségek, amelyeknek az újság áldozatul esik a Gondviseléstől akart dolgok, hogy megtermékenyítsék tanításait. Éppen úgy van ez, mint a hóval, amely elűzi a szántóföldről a földművest, de kisarjasztja a vetést." Az idő őt igazolta: már X. Pius pápa kijelentette, hogy minden keresztény példaképéül és tanítójául választhatja a szociális tevékenység terén. A politikától való visszavonulása után is töretlen erővel folytatta gyakorlati szociális működését a Szent Vince- konferencia keretében. Személyileg szerényen a háttérben maradt, az elnöki tisztet semmiképpen nem akarta vállalni; annál hősiesebben vette ki részét a segítésből, például a nagy párizsi kolerajárvány idején. Minden szegény személyében Krisztust látta és akarta szolgálni. Gyűlölte a formalizmust, a bürokratikus eljárásokat. Mindennek közvetlenül a szeretet szelleméből kell fakadnia. Ezt az istenszeretetből fakadó emberszeretetet nélkülözte az emberbaráti egyesületeknél: a Szentlélek igazi ihletését. „A filantrópia, az ún. emberszeretet az én szememben olyan, mint egy öntelt kis dáma, akinek a jócselekedetek olyanok, mint az ékszer, és aki előszeretettel nézegeti magát a tükörben. A keresztény szeretet viszont gyengéd, gondoskodó anya, aki tekintetét a mellén hordott gyermekre szegezi; nem gondol többé önmagára, és szeretetet feledteti vele szépségét." Az ilyen önzetlen, gyengéd szeretetnek ő maga adta legszebb példáját. Pedig természettől fogva nem volt szelíd, inkább érzékeny, önfejű és lobbanékony. Ideges, szenvedélyes természete ellen teljes erővel küzdött. De jellemző, hogy nem a személye ellen intézett támadások, inkább mások jogainak megsértése hozta ki sodrából. És ez az elvek terén oly kemény ember ellenfeleinek személyével kíméletesen, tapintatosan bánt. Lacordaire szépen mondja róla: „Úgy forgatta szellemének kardját, mint akinek hatalma van, és mégis nemes kézzel, mert szeretet vezette. Nem vádolt, inkább sajnálkozott, megbocsátott, nem pedig kárhoztatott. Visszariadt attól, hogy kegyelemdöfést adjon egy léleknek, hiszen az bármikor életre kelhet megint."

45