Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - Szabó József: „A Lélek mindent kikutat, még Isten mélységeit is“ (Frédéric Ozanam)

veszéllyel jár, hogy a kereszténységet teszik felelőssé a korszak hibáiért és visszaéléseiért is, holott „az Egyház azokban az években nem uralkodott, hanem küzdött“ a jobbért. Kora jelentős tudósaival állandó érintkezésben állt. Egymás után kapta a kitüntetéseket, akadémiai tagságokat.

De nem szobatudós volt, hanem ugyanakkor magával ragadó előadó, az ifjúságot személyes varázsában tartó nevelő is. Pedig — vagy éppen azért, mert — minden előadása előtt azért imádkozott, hogy semmit se mondjon az emberek tetszésének megszerzéséért, mindent csak az igazság szolgálatáért. Ampere fia, összegyűjtött műveinek kiadója írta róla: „Nehéz egyforma mértékben egyesíteni egy professzor két előnyét: a tartalmi telítettséget és a tökéletes formát, a szolid tudást és a beszéd művészetét. Ozanam mind a kettőt elérte — és közben felemésztette magát.“ Minden reggel 8-10-ig hallgatói rendelkezésére állt. Barátságosan, türelmesen hallgatta problémáikat. Egyik tanítványa egyszer bizalmasan közölte vele: „Amit sok prédikáció nem tudott elérni nálam, azt ön egy előadásával egy nap alatt megvalósította: kereszténnyé tett.“ De a legszebb bizonyítványt talán ezzel a megállapítással állították ki róla: „Nem lehetett közeledni hozzá anélkül, hogy jobb ne legyen az ember.“

Történelmi tanulmányai fokozták érzékét a keresztény társadalom kérdései és politikai küzdelmei iránt. A „szabadság, egyenlőség, testvériség“ hármas nagy jelszavát az evangéliumi követelmények tökéletes kifejezőjének tekintette. Meggyőződéses demokrata volt. A monarchiát olyan hadirokkanthoz hasonlította, akinek ugyan nagy érdemei vannak, de falába következtében nem képes lépést tartani az új nemzedékkel. Elvetette viszont az erőszakot. „Ha fejeket dobunk a köztársaságok alapzatába, akkor nem lesznek tartósak.“ Lamennais-vel, Lacordaire-rel és Montalembert-ral együtt az állam és egyház különválása érdekében lépett fel. Boldogan üdvözölte IX. Pius pápának a munkásság érdekében kifejtett működését. Elve volt: „Ne csak szép szavainkkal kísérjük a népet, hanem jótetteinkkel is! Necsak alamizsnával segítsünk rajtuk, hanem olyan intézményekkel is, amelyek szabaddá és jobbá teszik az embereket!“ Az 1848-as februári forradalom után, amikor az előadások újra megkezdődtek, Ozanam nyugodtan állapíthatta meg: hatéves előadói tevékenységére visszatekintve egyetlen szót sem kell visszavonnia, hiszen addig is a szabadság és a reformok lelkes barátja és hirdetője volt.

Jól látta azt is, hogy a politikai forradalom háttere a szociális forradalom. A nép azért nyúl fegyverhez, mert a munka, a kereset, a szabadidő megszervezése érdekli. Ozanam „szociális újjászületést“ követelt. A nép szükségleteit kell középpontba állítani. Szociális munkájában tapasztalataira támaszkodott, és nyíltan kimondta: a társadalmi reformernek nem a könyvek és a szónoklat emberének kell lennie, hanem közvetlen kapcsolatban állnia a néppel. „Napjaink nagy kérdése az, hogy mi jut túlsúlyra: az önzés vagy az áldozat szelleme. Az egyik oldalon áll a pénz hatalma, a másikon a kétségbeesésé. Oda kell vetnünk magunkat a két ellenséges sereg közé, hogy ha nem

44