Szolgálat 26. (1975)
Tanulmányok - Szabó József: „A Lélek mindent kikutat, még Isten mélységeit is“ (Frédéric Ozanam)
Szabó József „A LÉLEK MINDENT KIKUTAT, MÉG ISTEN MÉLYSÉGEIT IS“ Frédéric Ozanam (1813 — 1853) „A laikusok dolga — a saját hivatásuk alapján —, hogy az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerinti rendezése által keressék az ö országát. A világban élnek ... itt hívja őket az Isten, hogy az evangélium szellemétől vezetve dolgozzanak saját föladatukon. Mintegy belülről, kovászként járuljanak hozzá a világ megszenteléséhez, és így elsősorban életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával hirdessék Krisztust másoknak. Különleges módon órájuk vár tehát a velük kapcsolatban lévő összes ideigtartó dolgok olyan megvilágítása és rendezése, hogy e dolgok mindig Krisztus szerint menjenek végbe, őszerinte fejlődjenek, és váljanak a Teremtő s a Megváltó dicséretére . . . Minthogy Krisztusnak vannak ajánlva, és fölkente őket a Szentlélek, csodálatos módon arra vannak hivatva és fölszerelve, hogy a Lélek egyre gazdagabb gyümölcsei érlelődjenek bennük.“ Bizonyára ráismertünk ezekben a sorokban a Lumen Gentium konstitúció 4. fejezetére. De ugyanúgy összefoglalhatnánk velük Frédéric Ozanam igazán Szentlélektől ihletett életét is. A múlt századnak ez a zseniális alakja bővelkedik mondanivalóban a mi korunknak is. 1813 háborús esztendejében indult el rövid, alig negyvenéves élete a napóleoni uralom alatt álló Milánóban, és a két francia forradalom között nevelkedett Lyonban, a szövőmunkások elégedetlen, forrongó városában. A nagytehetségű, koraérett gyermek, aki már gimnazista korában nyomtatásban látta viszont irodalmi zsengéit, családja révén korán megismerkedik kora társadalmi bajaival. (Apja orvos, anyja a munkásnők egyik egyesületének vezetője.) Ifjúkorában átesik a kételkedés és szellemi bizonytalanság egy sötét korszakán, de nagyszerű filozófiatanára, Noirot abbé személyében megtalálta azt a gondviselésszerű embert, aki ismét megszilárdította meggyőződését. „Megígértem Istennek — írja —, hogy életemet az igazság szolgálatának szentelem." Ettől kezdve végig a küldetéstudatnak ez a lendülete hatja át. 17 éves fejjel a körülvevő burzsoá társadalom kicsinyességéről és anyagiasságáról panaszkodik. A társadalomban ugyanazt a szükségletet fedezi fel, mint saját lelkében: „Meg kell keresni a romok alatt azt a sarkkövet, amelyre az újat ráépítsük.“ Izzik benne az egészséges életigenlés: „Mélységes öröm tölti el lelkemet, mert a világ gyönyörű, és én fiatal vagyok.“ De ez több, mint romantikus ifjúi lelkesedés. „Türelmesen kivárom az időmet, csendben vagyok, sokat tanulok, hogy egyszer az emberek közé mehessek, és lehessek számukra valami. Megvan a tervem. (Ez a terv: egy hatalmas összefoglaló kultúrtörténet megírása.) Ha 35 éves koromban könyvet akarok írni, akkor 18 évvel meg kell kezdenem a sokféle előkészületet hozzá.“ Mik ezek? Egy tucat nyelv megtanulása, egy kis földtan és csillagászat, s a történelem
