Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - Őrsy László: Jog és Lélek

vényeket nem szabad könnyedén félretenni. Másfelől elsőbbségben kell részesíteni a Szentlélek sugallatait. Ha egy karizmatikus sugallat szándékában és céljában mindenképpen a hitelesség jegyét hordja, akkor a tekintély képviselőinek az a kötelességük, hogy diszkréten járjanak el, és próbálják összhangba hozni a belső inspirációt a külső törvényekkel. Olykor az is előfordulhat, hogy valaki magára veszi a felelősséget és követ egy sugallatot — látszólag vagy valóságosan a törvény ellenére. Sugallata hitelességének bizonysága ilyenkor az igyekezetében tanúsított mértéktartás és a közösséghez való mélységes ragaszkodás. Ez a viselkedése megnyugtatóan kezeskedik arról, hogy nem visszaélni akar a törvényekkel, csupán élni Isten kegyelmével.

Sajátos problémát adhat az ún. értelmetlen törvények iránti magatartás. Ezek nem erkölcsileg rosszak vagy teljesen haszontalanok, mert akkor egyszerűen érvénytelenek lennének. Hanem olyan egyházi törvények, amelyek nem valami magas színvonalúak. Van bennük némi célszerűség, de nem elég. Nem érik el a kellő szintet. Van irány, amely egyszerűen visszautasítja az ilyen szabályokat. Ez a megoldás túlságosan leegyszerűsítő. Az ilyeneket a közösség egységének összefüggésében kell vizsgálni, ami szintén a Szentlélek kívánalma. Az egység fenntartása akkora érték a közösség létének érdekében, hogy bizonyos körülmények között roppant ésszerű dolog elfogadni és eltűrni a törvényhozás alacsonyabb szintjét. Gyakorlatilag a másik lehetőség az, hogy megbontjuk az egységet, mert megszegjük a törvényt. Ezek az ún. értelmetlen törvények továbbá arra is jogot adnak és köteleznek, hogy dolgozzunk megjavításukon vagy megváltoztatásukon. A közösség nincs minden további nélkül fölmentve elfogadásuk alól.

Az egészben mértéktartóan kell eljárni. Mérlegelni kell a szóbanforgó tárgy fontosságát. Minél fontosabb a törvény tárgya, annál kevésbé igazolt az engedetlenség. Minél jelentéktelenebb, annál könnyebben megengedhető.

Alapvető szabálynak kellene lennie, hogy az egyházi törvények a közösség nyilvános életével foglalkozzanak, ne az egyének lelkiismeretével. A közösség nyilvános élete a nyilvános tekintély irányítása alatt áll. Az egyéni lelkiismeret Isten kegyelme diszkrét működésének fenntartott terület. Megengedjük, hogy a kettő — a nyilvános élet és a lelkiismeret tere — közti választó- vonal nem mindig határozható meg világosan. De világosan meg lehet állapítani az általános elvet, és őszintén törekedhetünk megtartására.

Ennek az elvnek az értelmében nem lenne ajánlatos, hogy jámborsági gyakorlatokat, mint pl. az istentiszteleten való megjelenést, a böjt megtartását stb. törvénnyel tegyenek kötelezővé. Az ilyesmit jobban elő lehet mozdítani lelkipásztori gonddal, mint törvényhozással.

Az Egyház isteni eredetének egyik jele, hogy életében látszólag ellentmondó tulajdonságok harmonikus egyensúlyban vannak: így például az állandóság és a változások iránti nyitottság. Ez az egyensúly sohasem borulhat fel egészen, minthogy Krisztus Lelkének műve. De megbillenhet saját értet36