Szolgálat 25. (1975)
Eszmék és események - Levelesládánkból
szintén szívesen bújnának ennek a köténynek az oltalmába, ha a kilométerek százai engednék. Ezért valamennyi kedves ismerőst pártfogásába ajánlottam. Aszfaltút, kockakővel kirakott udvar, hangszórók várták a hazajövőket. Pénteken már megérkeztek a távoliak (Bákó, Moldava.) Szombaton reggel 6 órakor még lehetett mozogni a templomban, de vasárnap olyan dugulás volt, hogy az udvaron is alig tudtak áldoztatni. Magánosán legtöbbjük a hegyet is megkerülte. Nem tudom, a bor- vízforrást nem taszigálták-e el a helyéről? Egy bácskai csapat is volt. Azt mondták, hazajöttek. Vajon mikor mentek el itthonról? Annyi megható dolgot lát ilyenkor az ember, nem állja meg sírás nélkül. A leleményes sofőrök apró falvakon, mezei utakon hordták oda a töméntelen népet, nem zavartatva magukat esőtől, sártól. Egy öreg anyókát a püspöki székben láttam ülni, püspökhöz méltó áhítattal szorongatta ölében még idősebb társát. Másik, mint egy rokokó angyal, aludt az orgona párkányán. A földszinten csak függőleges helyzetben lehetett állni, s ott is többnyire a más lábán. Miután egy ünnepi misét ilyen körülmények között .becsületesen meghallgattam“, hazafelé indultam, és a fele úton bedöglött kis motoromat hazataszítottam. fgy az elnyert búcsú is teljesebb, bár a rendezésnél kivonták a feltételek közül az ilyen önsanyargató túrákat. + (Lipnica Mala, Lengyelország, 1974:) Szent Vojtech, Szent Szaniszló krakkói vértanú püspök emlékét ünnepeltük. Több mint 70 püspök jött Gnieznóba és Krakkóba. A nép beláthatatlan tömeg volt. — Nálunk is nagy az öröm. Május 26-án és június 2-án lesz két növendékpap első szentmiséje. Szentelést kaptak más ötvennel együtt virágvasárnap Wojtyla bíborostól. Ebből a 2000 lakosú községből most már ^ pap, 6 apáca és 1 kispap került ki. 43 éve működöm itt. Szép templomot építettünk Szent István király tiszteletére. Aug. 20-án búcsú lesz. Ha esetleg átmenőben lenne, tessék hozzám belépni. Én már 85. évembe léptem, és úgy dolgozom, mint a fiatalok. (N. B. Lengyelországban 1974-ben 638 papot szenteltek.) + Nem mintha Isten a történelem kerekét megváltoztatná, ott neki nagyobbak a perspektívái, mint amit mi felérhetünk, — de ha kegyelmet kérünk tőle, akkor soha nem jövünk el üres kézzel, s főként nem, ha ezt mások számára kérjük. — Nem is annyira a szörnyűségek rendítenek meg a világon, inkább az, hogy mindig felcsillan bennük az emberi jó is. Persze ez természetes, de bizonyítja, hogy az „ember“ nem reménytelen eset a legszörnyűbb körülmények között sem. Jó tudni, hogy vannak, akik el nem fáradva s meg nem únva a „szőlőt“, rendületlenül kapálnak és ültetnek. Nagy öröm, ha az ember valamit tud tenni Istenért és az emberekért Bár ismerem ennek a tudatnak az árnyoldalát is. Mennél többet tesz az ember, annál inkább érzi, hogy semmit sem tett le az Úristen asztalára. Nem mintha neki bármi is kellene tőlünk, de nekünk kell a tudat, hogy erőnk utolsó cseppjéig kimutattuk szeretetünk. S akkor jön a belső megalázás — amihez képest minden emberi lekicsinylés és megnemértés semmiség —: haszontalan szolgák vagyunk. De hát ha haszontalanok is, — mégis az Ő szolgálatában lehetünk. Mindig erősebb bennem a meggyőződés, hogy ebben a káoszban csak Isten kegyelme tud mentődeszka lenni. De valószínűleg úgy kell nála kopogni, ahogy Pro- hászka gondolta: míg az ujjunk bőre csontig kopik. + Két hét múlva 18 esztendeje, hogy otthagytam Hazánkat avégből, hogy szerzetesi fogadalmamat a szerzet szabályai szerint teljesíthessem. Mint oki. ápolónő rövidesen Wienbe kerültem, és 16 éven keresztül voltam egy helyen, habár az utolsó 5 évben betegség miatt a betegápolást a házi és konyhai munka váltotta fel, míg végre nő- vérhiány miatt a tartományház ebédlőjének ellátásával bíztak meg. Nincsen szándékomban az elmúlt idő nehézségeit említeni, csupán annyit, hogy a szenvedés köze80
