Szolgálat 25. (1975)
Eszmék és események - Levelesládánkból
az embereket. Úgy érzem, hogy a nyolcadik főbűn a tudatlanság, mert ijesztő, menynyire távol vannak Istennek és minden szépnek, jónak ismeretétől. Vele szemben a hála szót nem ismerik. Nekünk, akiknek több adatott, mindent pótolni kell. Nem tudjuk eléggé megbecsülni a kegyelmet, amelyet kaptunk, és amiben élünk. Hála mindenért az Úrnak. (Nővér) + 50 éves rokkant tanárnő vagyok, két gyermek anyja, aki még így is szeretne sok ember lelki támasza, vigasztalója lenni. Nagyon sokáig voltam kórházban: influenza után megsüketültem, utána lebénultam a két lábamra. A jó Isten kegyelméből ismét tudok járni, egy kicsit hallok is, és most minden vágyam az, hogy erőmhöz mérten vigyem Jézus üzenetét azokhoz, akik még nálam is betegebbek, elesettebbek. A városban és környékén vannak ágyhoz kötött betegeim, akikhez járok, de főleg a kórházakban keresem fel azokat, akiknek nincsenek látogatóik. Nyugdíjamból szívesen áldozok, csak adhassak betegeimnek, a szenvedőknek. + Egészségem minden eddiginél gyengébben áll. A múlt év műtétet, nehéz kezeléseket hozott, ez az év sem ígérkezik könnyebbnek. De legalább megtanulok készen lenni nemcsak a munkára, de a leállásra is, pedig az nem könnyű, ha az ember tele van tervekkel, és ráadásul szereti is az embereket! (Fiatal kántornő) + A papi hivatás roppantul felelősségteljes, mostani beosztásom azonban még fokozottabban. Abban bízom, amit a régi mondás így szűrt le nagy és szent testvéreink tapasztalataiból: a kereszt Isten jele és jóváhagyása valamely vállalkozáson. Ezt a jelet minden nap érzem, tapasztalom, így hát merem remélni, hogy Isten kegyelmével munkám nem lesz eredménytelen. (Spirituális) + Egész életemben azt érzem, hogy tulajdonképpen bármit is csinál az ember, különösen ha nagy hévvel adja bele magát, végül is üresnek tűnik. Csodálatos dolog, ha valaki úgy tudja magát átadni Istennek, hogy mindig tudatában van az egyéb dolgok jelentéktelenségének. A teljes önátadás az ember boldogsága. Hatalmas ellentmondás van az ember igazi célja és a látszatcélok között. Tudom, hogy kell minden emberi tevékenység, és a kereszténység nem a köldöknézésből áll. Azonban igen nagy dolog, ha hajlandó az ember elismerni az értékrendet és az ebből következőket. Különös, hogy lehet tudni, melyik út vezet a boldogsághoz, és az ember mégis a mellékvágányokat választja. De miért? Mindenki boldog szeretne lenni, és mégis megelégszik a hiábavalóságokkal. Én magam is tudom, hogy több minden van az életemben, ami nem tartozik a lényeghez, bár talán önmagában véve nem rossz, sőt fel is ajánlom ezeket, de valahogy több kellene, valahogy maradéktalanabbul kellene imádni. Jobban el kellene mélyedni a lényegesebb dolgokban. Több befelé fordulás kellene. Szentnek kell lennünk, ez a feladat. Hála Istennek, nem vagyok nyugodt, és keresem a mikénteket. Lehetetlen, hogy meg ne találjam. Valószínűleg nem megy majd egyszerre. Talán egy lassú folyamat végén érem el a rátalálás örömét, és talán csak visszatekintve veszem majd észre, hogy milyen utat is tettem meg. Persze tovább is dolgozom, és természetemből fakadóan nem leszek tétlen. Tisztában vagyok vele, hogy eredményeim a nézőszögtől függően jelentősek vagy talmiak. Annyi azonban bizonyos, hogy függetlenül értéküktől, közelebb juthatok általuk Istenhez, ha én is úgy akarom. Ez nagyon fontos tényező, ti. az én akaratom. Életútján sok válaszút elé kerül az ember. Állandóan résen kell lenni, hogy a jobbik részt válassza, és ne engedjen az eddig elértekből. Nagyon szeretném, ha többlettel érkezhetnék majd haza. (Családapa) + (Csíksomlyóról:) Ma pünkösd napja van. Mária ismét kötényébe vette szétszóródó gyermekeit, hogy együtt lássa őket. Nem lehet ilyenkor nem (gondolni azokra, akik 79
