Szolgálat 25. (1975)
Eszmék és események - Missziós levelek a négy földrészről
retném, ha volna helyettem egy fiatalabb, egészségesebb ember. Őszintén mondom, még csak 66 évemmel nem érek többet két hatosnál! Erős érelmeszesedésem van, ami álomkórságot hoz rám. A szívműködésem se jó. Sérvemet négyszer operálták tíz év alatt, s jelenleg újból kint van mindkét oldalon. Persze másnak nehéz volna itt a megélhetés, ha kicsit igényes. Engem eltart a Kongregáció, cserében szentmiséim, meg délelöttönkint gyóntatok, amennyi csak kell. (Van 800 elemista és 400 közép- iskolás, meg, örömmel mondom, sok felnőtt is; legnagyobb lelki örömömet a gyóntatószék okozza. Sajnos magyarjaim nem adnak sok örömöt ilyen értelemben!) Lassan kihalnak a régi magyarok, új bevándorlást nem lehet várni. Azért akarunk egy aggok otthonát. Már annyira jutottunk, hogy megalakult az egyesület, megkaptuk a személyi jogosítást is. Van hely, a reformátusok átadják telküket, 100 x 25 m. Ott lehet építeni. Sok küzdelem után sikerült, hogy necsak a katolikusoké legyen, hanem az összes magyaroké. Csak a pénz hiányzik! írtam Északra, nincs. Megkérdeztem egy erre járó Adveniat felügyelő rendtársamat, azt mondta, öregekre nincs pénz! De azért dolgozunk! Itt már nem egy „katolikus intézményről" van szó, hanem magyarról. Majd csak küld valahonnét valamit a jó Isten! Proszt János SDB Montevideo Col. S. Francisco de Sales Buleves Artigas 4365 Aracida Uruguay + Sokat törtem a fejem, hogy tudnék valami érdekeset írni a munkakörömről és az itteni misszióról. A téma oly nagy, hogy a föld-és néprajzi leírás sok-sok oldalra való beszámoló lenne. így inkább egy rövid történetbe foglalom. Végre elérkezett az első negyedév vége az iskolában. Most két hét szünidő lesz. De mielőtt ez megkezdődik, egy takarító napra jönnek a gyerekek. 9 óra felé jönnek, felfegyverkezve kókuszpálmalevélből készült seprűkkel, óriási kardszerű késekkel meg kókuszlevélkosarakkal. (Hogy mi mindenre jó ez a kókuszdiófa: frissítő italt ad a friss dió, a belét még főzéshez is használják, vagy nyersen megeszik, a leveléből a kis kunyhók falait fonják, szőnyeg is készülhet belőle, meg a háztető is ebből van.) A lányok vidámak, szép tarka ruhákban jönnek, — élvezik a különlegességet, mert a mindennapos viselet kék szoknya, csíkos blúzzal. A fejükön kókuszlevélből font kalap, az is hibiszkuszvirágokkal feldíszítve. Lassan jönnek, mint a szigetiek, szép rit- musos lépésekkel. Soha nem sietnek. „Good morning, Sister“ — köszöntenek. Angolul beszélünk egymással, a gimnáziumban ezen a nyelven megy a tanítás. Sorakozás után egy éneket énekelünk anyanyelvükön a Szűzanyához, mert nálunk mindent imával kezdünk, tanulást és munkát egyaránt. Ezután csoportokra oszlanak. A Maria Goretti csapat az iskola körüli kertet hozza rendbe, a St. Peter Chanel (az Óceániai Szigetek mártírja) csapat a bejáratnál a magas gazt vágja le (itt használják a nagy késeket, mintha kaszálnák a füvet), a Sz. Teréz-csapat a folyton süllyedő utat tölti fel kövekkel. (A múlt hónapban egy mozielőadás volt, annak a bevétele az iskola szükségleteire ment, és így hozattunk két teherautóra való követ, ami itt áll egy halomban.) Zsákokkal, lapátokkal, régi festékes edényekben hordják a köveket, és elsimítják az úton. Mivel ez korallsziget, nincs rajta egyetlen hegy vagy patak sem. A mellettünk fekvő telek mélyebb, mint a tenger felszíne, és az eső napokig áll rajta. A mi iskolánk is néha úszik. Egyszer egy nagy eső után úgy kellett a padokat visszahúzni, mert úsztak ki a kapun. Mi is térdig érő csizmában közlekedünk ilyenkor az osztályok és a laboratórium között. — A Sz. Bernadette csapat az iskola mögötti kis kertben dolgozik a banánfák között. Két jóságot, akik a többit bosszantják, külön munkára küldök. Van egy kb. 1 m mély lyuk a kertben, ott 20 cm víz van. Ezt ki kell nekik tisztítani, ásóval kicsit kimélyíteni. Elég nehéi, mert korallba kell nekik vágni, de erős lányok, megy nekik jól. Legalább erre megy az energia rosz- szalkodás helyett. 76
