Szolgálat 25. (1975)

Eszmék és események - Mécs László nyolcvan éves (R.)

talmas nap volt: sokat megértettünk egy új nemzedék életéből, amely komolyan veszi az igazi közösséget, vagyis az igazi kereszténységet.

I. K.

MÉCS LÁSZLÓ NYOLCVAN ÉVES

„Az ősi Pannonhalma halk nyugalma“ közepette január 17-én töltötte be 80. életévét az egyik legjelentősebb magyar katolikus papköltő.

Válogatott versei kötetében, az A r a n y g y a p j ú ban lapozgatva, folyóiratunk jellegéhez híven lelkisége alapvonásait keressük ehhez a megemlékezéshez. Az első kétségtelenül bátor, tiszta, sugárzó optimizmusa. Beköszöntő kötete, a „Hajnali harangszó“ színes, fiatalos lendületétől („Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom“) a hetvenéves „Mirkó herceg“ „örök-tavasz-várásóig" széles skálát járt meg ez az életérzés. De mindig a legalapvetőbb értékekből táplálkozott: Istenből és az élet szépségéből. És ez nagy szó.

Másik jellegzetes vonása, amelyet már korán észrevették és kiemeltek kritikusai: szociális érzése és érzéke. „Rájöttem, hogy egy szörnyű bűn van: / a külön-szín, a külön-álom, / a külön-út, s a legnagyobb bűn: / a keveseknek tolvaj-nyelve ... A szegények s a szenvedők / nagy világnyelvét megtanultam . . . Szivárvány voltam s megtanultam / a munkás felhők szürke nyelvét. / Az anyanyelvem megtanultam."

Az egyszerű emberek szolidáris szemlélete, a kisebbségi költő tudatosan vállalt sorsa mellett az az embercsoport, amelyhez leginkább vonzódik: a bimbózó életek, a gyermekek. Nem véletlen, hogy legismertebb, legkedveltebb költeményei között annyi a gyermekekről szóló. (Parancsolj, fenség! A kirándulás elmaradt. A gyermek játszani akart stb.) „Én azért élek, hogy visszamosolyogjak“ — vallja a tisztán tükröző lélek szép programját.

Harmadik jellegzetességnek a kis dolgok, az élet apró csodái iránti érzéket mondhatnánk költészetében. Igaz, ez általános költői sajátság. Egyéni árnyalata nála talán az, hogy szemlélete egyszerre színesen, duzzadóan konkrét és — egy nagy lírai azonosulás lendületén át — szimbolikus (kevésbé jó óráiban allegorikus). Különben itt is hosszú az út, míg öregségére „ökörszem lett a Kék Madárból"; de az egyszerűsödés biztató és jó ösvény:

Halljad világ a vallomásomat: egyszerűek legyünk mint az országút, hogy mindenkihez elmehessünk, jók legyünk mint a levegő, hogy mindenkit megölelhessünk, édesek legyünk mint a kenyér, hogy mindenkit etethessünk, vidámak legyünk mint a bor,

hogy mindenkit megnevettessünk. (Vallomás)

73