Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Löffler Mária: Isten adja a növekedést (Damian Deveuster, a leprások apostola)

iskola helyett menjenek az erdőbe, hogy „remeték“ legyenek, és késő estig ott imádkoztak. Az élénk gyermek korcsolyázás közben beszakadt a jégbe, de sikerült kijönnie; egyszer egy kocsi kereke alá került, de nagyobb baja nem történt: a kisfiú magától értetődően köszönte meg Istennek megmenekülését.

13 éves korától szülei földjén dolgozott. A mezei munkát nagyon szerette, edzett, erős, izmos legénnyé fejlődött. Mindenféle mesterséghez is értett: famunkához, építkezéshez. Apjával később úgy tervezték, hogy az ügyes, vállalkozó kedvű Josef a terménykereskedésüket vegye át. Ezért 18 éves korában a Braine-le-Comte-i középiskola internátusába küldték, hogy megtanuljon franciául. A népéhez ragaszkodó, darabos flamand parasztfiú eleinte bizony külföldinek érezte magát a városi vallon fiúk között. De hamarosan túltette magát ezen, és a „nyelvi ellentéteket“ heves vonalzócsatákkal oldotta meg.

2. Ebben az időben hallotta lelkében az Isten hívását. Nem volt könnyű a döntés. Sok mindent kellett otthagynia, szép jövőről kellett lemondania, és sok akadály állt útjában. Sokszor éjfelekig imádkozott világosságért. Először a szigorú és mezei munkát végző trappistákra gondolt, de Lővenben teológiát tanuló bátyja. Pamphilius rábeszélte, hogy az ő francia eredetű missziós rendjükbe lépjen be: a Jézus és Mária szentséges Szívéről és az örökimádásról nevezett társaságba (Picpus-atyák). így egy látogatás alkalmával egyszerűen rávette apját: hadd maradjon mindjárt ott, édesanyjának csak könnyebb lesz úgy!

Levelezése mutatja, milyen nehezen egyeztek bele szülei, hogy ő is pap legyen. Hiszen két leányuk is belépett már az Orsolyákhoz! Mikor végre meggyőzte őket, azonnal jelentkezett felvételre. És itt újabb, véglegesnek látszó akadály állt előtte: felvették a rendbe, de pap nem lehet. Latinul nem tud, és 19 évvel már „túl öreg“ ahhoz, hogy az elmulasztott iskolaéveket pótolja. Ez súlyos csalódás volt számára, de meghajolt elöljárói döntése előtt. Neki az volt a fontos, hogy a szerzetben Istennek adta magát.

1859.febr.2-án öltöztették be, és a Damian testvér nevet kapta. Lelkében azonban tudta: Isten papnak hívja, és ezt el kell érnie minden áron. Szabad idejében elkezdett bátyjától latint tanulni, és meglepő gyorsan haladt benne. Amikor ezt a házfőnök megtudta, felvették a tanuló noviciusok közé. Damian testvér boldogsága nem ismert határt. „Nagy hálával tartozom a társaságnak“ — írta később többször is rá jellemző módon. Lelkesen igyekezett elmulasztott tanulmányait pótolni, és a szerzetesi, lelki életben haladni. íróasztalába belevéste: Hallgatás, összeszedettség, imádság. Annál vidámabb volt a szabad időben. Noviciusmestere megjegyezte, hogy egész működése alatt nem találkozott olyan barátságos és szeretetreméltó egyéniséggel, mint Damian testvér.

3. Még csak az alsóbb rendeket kapta meg, amikor >1863 őszén a rend újabb misszionáriusokat akart a Sandvich-szigetekre (Hawai szigetek) küldeni.

42