Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Zalotay József: Az Újszövetség mint a keresztény hála forrása

nevére. Nem hiába hívja Pált korunk egyik legnagyobb biblikus teológusa az Egyház végső teológiai menedékének minden kor legmélyebb krízisében.

De hálásan szemlélhetjük benne az első nagy lelkipásztori példaképet is. Bár bőven lett volna alkalma a kisszívű szigorra, a pedáns mindent jobban tudásra, a tudálékos túlbuzgóságra, mégis, „mint bölcs építőmester" (1Kor 3,10), mindig és mindenhol csak épített, azt is eltűrve, amit nem látott ugyan hasznosnak, de nem is tartott bűnnek. Nevén nevezve a gyermeket, bűnnek mondta a bűnt, s erénynek az erényt. Különbséget tett a maga véleménye és Krisztus parancsa között (vö. 1Kor 7,10-12.25); megcáfolta, de nem csúfolta ki az ostobaságot, és soha nem volt türelmetlen vagy hanyag arra,

hogy butát és okosat egyenlő szeretettel oktasson.

Hálásak lehetünk neki azért a csorbítatlan szabadságért, amelynek szellemében egyházait vezette és építette; azért, hogy semmi jót el nem tiltott

kényelemszeretetből, semmi rosszat el nem tűrt gyávaságból. Eszébe sem

jutott, hogy híveit maga s ne Krisztus köré gyűjtse („vajon Pált feszítették értetek keresztre?" 1Kor 1,13), s amíg a fanatizmus ki akarta közösíteni, addig ö mindent megtett, hogy megőrizze az Egyház egységét, Krisztus Testét. Mindez pedig nem Pál műve volt, hanem, mint ő tudta legjobban, „az Isten kegyelméé őáltala" (1Kor 15,10). Hálásak lehetünk Szent Pálnak azért a meglátásáért, hogy a keresztény dicsekvése csak abból az ölelő gesztusból áll, amellyel hittérítő és hivő egymásra mutat Krisztus színe előtt, és egymás üdvösségében, a kegyelem csodájában dicsekszenek. Hálásak lehetünk Krisztus ajándékáért, Szent Pálért.

Végül pedig Pál leveleiben magának a keresztény hálaadásnak is egész példatárát találhatjuk föl. Rendszerint azzal kezdi, hogy hálát ad Istennek azoknak a hitéért, akiknek ír (Róm 1,8; 1Kor 1,4; Ef 1,15 stb.). Az imádságról írva azt köti hívei lelkére, hogy a könyörgés együtt járjon a hálaadással (Fii 4,6). Ugyanaz a szó szerepel itt, mint amit Krisztus áldozatára használunk: „eukharisztoi“, legyetek hálaadó emberek, „eukarisztikusak" (vö. Kel 3,16). Sőt merészen felszólít: „Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban" (Uessz 5,18). Az a Pál mondja ezt, akinél jobban senki sem ismerte az apostoli élet viszontagságait (vö. 2Kor 11), és aki tanúja volt az első egyházközségek apróbb-nagyobb viszályainak és feszültségeinek. Mindenben, mindenképpen adjunk hálát! A bálványáldozatoknál felhasznált hús híres vitájában írja: „Aki eszik, nem fontos, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek" (Róm 14,6). Az ilyen apróságoknak nem szabad elhomályosítaniok a hála nagy, mindent átjáró indítékát: „örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába" (Kol 1,12-13).