Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Zalotay József: Az Újszövetség mint a keresztény hála forrása

Szent János evangéliumában és leveleiben a Föltámadt Jézus beszél hozzánk földi életéből. Ha ez paradoxnak hangzik, annál hálásabbaknak kell lennünk, hogy a Szentlélek sugalmazására ilyen örök emléket kaptunk magától Jézustól, aki evangélistája, szeretett tanítványa szívén át beszél hozzánk. Nekünk mondja: „Boldogok, akik nem látnak, de mégis hisznek“ (Jn 20,29). Évezredekre szóló áldás ez, mindannyiunkra vonatkozik. Egyikünk sem látta Jézust, és mégis mindegyikünk látja és hallja János Jézusát. Mást látni és hallani nem kell, de nem is lehet. Aki Öt látja, az az Atyát látja (Jn 14,9). Az Atyát látni pedig annyit jelent, mint az örök életet élni itt a jelenben, a kegyelem hitben átélt valóságában. Azért vagyunk hálásak, mert már itt mindaz a miénk, ami az örökkévalóságban vár ránk: „Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk" (Un 3,1-2), Isten természetében részesültünk, Istenben vagyunk, amint ö mibennünk. Ez az Isten maga a szeretet. Egyszülött Fiát adta, hogy hihessünk benne, és hogy hitünkben örök életünk legyen. Szent Jánosnak köszönhetjük, hogy Jézus életének értelmét és isteni személyének misztériumait elmondta emberi nyelven. Van-e bátorságunk, hogy Szent Jánost szaván fogjuk, és Krisztust akkorának és olyan jónak értsük, hogy eltörpítse a legjobbat is, aki nem ö? A törpe, akit óriásnak néznek, ártatlanul is azt teszi, amit bűnösen a tolvaj: csöppségével vesz el az Isten nagyságából. A keresztény is, különösen a keresztény tanító, tolvajjá lehet, ha Jézusa, akiről beszél, nem olyan Fény, hogy nincs benne árnyék: nem olyan Élet, hogy nincs benne ártalom; nem olyan Forrásvíz, hogy nem hagy szomjat maga után; nem olyan Kenyér, aki az égből szállt le a földre, és az eget adja a földön; nem olyan Barát, aki szolga helyett barátot lát teremtő látással hívében; nem olyan Jézus, aki a kereszten tündököl felmagasztalva; akinek oldalából egy Egyház fakad; akinek minden tanítványa Szeretett Tanítvány Jézus keblén, az Atya lakásában. Ha törpét hirdetünk, tolvajok vagyunk. Ha törpében, emberben hiszünk, sötétben járunk, nem a Fényben, A sötétség pedig, azért, mert nem Fény, a halál órája, nem az életé. Csak az Emberfia kezében van biztonság. Csak a Jó Pásztor vállán és léptei nyomán van biztonságban, igazságban és életben az, akit az Atya adott a Fiúnak (Jn 6,44).

Aki lélekben és igazságban imádja Istent, az úgy imádja Öt, hogy Krisztusban keresztény kegyelemmel éli azt az isteni életet, amelyet az Atya él a Fiúban, s a Fiú az Atyában. Más imádásra Isten nem szorul, mást nem kíván, csak azt, amit Fia végez. Fia pedig az égből szállott Kenyérrel táplálja testvéreit, az utolsó vacsora eucharisztikus órájában megmossa tanítványai lábát, s ezzel példát ad, önmagát adja. Ebben is megdicsőíti az Atyát. Az Atya dicsősége a kereszten meghaló Fiú, akitől senki sem „veheti el" életét, hanem ő maga adja oda (Jn 10,18). Azért adja, hogy halálában felragyogjon a Feltámadás és a Megváltás, és létrejöjjön a megváltott világ. Hogy „életük legyen, és bővebben legyen" (Jn 10,10).

III.

10