Szolgálat 24. (1974)

Az egyház szava - Könnyű kereszténység? nehéz kereszténység? (VI. Pál pápa)

AZ EGYHÁZ SZAVA

KÖNNYŰ KERESZTÉNYSÉG NEHÉZ KERESZTÉNYSÉG?

VI. Pál pápa beszéde az 1973.júl.25-i általános kihallgatáson

Egy előzetes megjegyzéssel tartozunk ehhez a beszédhez, mint a többihez is a Szentév meghirdetése óta: Az a vágyunk, hogy megadjuk Isten Népének a vallásos élet tudatos és izmos teljességét, amely megvalósítja a Zsinat célozta lelki és erkölcsi megújulást. Azt kérdezzük tehát magunktól: lehetséges-e a mai időkben a hiteles, erős, boldog keresztény élet, olyan élet, amely összhangba tudja hozni az Evangéliumhoz való hűséget a modern világban való részvétellel? Feleletünk: igen, lehetséges, vagy jobban mondva: kell, hogy lehetséges legyen. És ezt a kötelességet hangoztatva elénk tárul az a drámai program, amelynek teljesítésére ebben a történelmi pillanatban az Egyház minden gyermeke és maga az egész Egyház hivatott: katolikusoknak kell lennünk, e minősítés legteljesebb értelmében, nem valami formális, külsőségéé, korunk nyelve iránt érzéketlen integrizmushoz ragaszkodva, hanem egy szerves és élő hagyomány erejében, amely elkötelezettségét és szellemét továbbárasztja a mai nemzedékbe.

Más alkalommal beszéltünk a boldog kereszténységről. Mert valóban ez a keresztény hivatás isteni terve; ebben a tervben Isten végtelen szeretete bontakozik ki az ember iránt, és ö azt akarja, hogy terve megvalósuljon. Kérdezzük meg hát magunktól: ugyanilyen könnyű-e ennek a boldogító tervnek a keresztülvitele? Van-e könnyű kereszténység? Ez kritikus pont, mert a kérdésre nincs egyértelmű felelet. Jól meg kell gondolnunk a dolgot, el kell ismernünk a kérdés bonyolult voltát. Ezt felelhetjük: Egy bizonyos szempontból, a döntő, az abszolút szempontból igenis könnyű kereszténynek lenni, hűséges és hiteles kereszténynek, ha őszintén és nagylelkűen beállunk a keresztény élet rendszerének egészébe. Hiszen nem lehetne ez az élet igazán boldog, ha nem lenne egyben könnyű is, vagyis ha nem állna arányban lényünk, szívünk mélységes vágyaival, valamint erőinkkel, akármennyire gyengének, állhatatlannak, egy eredendő betegségtől sebzettnek tudjuk is őket, akármennyire tisztában vagyunk is azzal, hogy önmaguktól képtelenek elérni az igazi kereszténységtől kitűzött természetfölötti célokat (vő. Jn 15,5; 2Kor 3,5).

De jegyezzük meg — mintegy elővételezve gondolatmenetünk végső következtetéseit —, hogy akik életállapotuk körülményei szerint tökéletes hűségre törekszenek a keresztény hivatáshoz, azoknak sikerű! is megvalósítani ezt, sőt örömük telik abban az erőfeszítésben, amelyet ez a hűség megkövetel. Sikerük aránylag könnyű. Ez a keresztény élet egyik csodája; az

56