Szolgálat 24. (1974)

Könyvszemle - Paul Hinnebusch OP: Friendship in the Lord (S.M.)

Isten szeretete „kiárad szívünkbe a Szentlélek által." Ennek a szeretetnek és örömnek továbbsugárzása az Egyház és a keresztény ember missziójának az alapja. Isten mint gyermekeit testvéri közösségben akar üdvözíteni minket. Emberi szinten ez a közösség csak egy bizonyos „szeretethálózat" révén lehetséges. Aki csak elvben szeret „mindenkit“, az valójában senkit sem szeret. Ha viszont kis közösségek kapcsolódnak Istennel és egymással, akkor egybeforr „az egész test szeretetben“ (Ef 4,16). Pl. a házasfelek elsősorban egymást és családjukat szeretik, ebben élik át és folytatják Istennek irántunk való tevékeny, szolgáló szeretetét.

Minden emberi személy Isten szeretetének csodálatos titka. Csak akkor ismerjük meg, ha szeretettel közeledünk hozzá. De az ilyen közeledés többre is jó: nemcsak fölfedezi, hanem ki is bontakoztatja a másikat. A barátság kölcsönösségében a barátok félelem nélkül mutatkoznak meg egymás előtt, mert bíznak abban, hogy a szeretet szemével egymás igazi, tehát jó (mert Isten alkotta) énjét látják. Az ilyen barátság hatalmas ösztönző erő is: a lehető legtöbbet akarom kihozni magamból, hogy örömet szerezzek azoknak, akik szeretnek, elsősorban magának Istennek. A magányos lélek, akinek ilyen tapasztalatokban nincs része, bizalmatlanná válik önmaga iránt, és az Istennel, a Szentháromság életével való bensőséges kapcsolatot is nehezen tudja megkívánni, mert hiányoznak hozzá az emberi analógiák.

Szienai Sz. Katalin nyomán a szerző megkülönböztet „általános“ és „speciális“ hitet. Általános hittel kapcsolódom a teremtés és megváltás dogmájába. Speciális hittel hiszem, hogy Isten engem a szentek közösségében elsősorban bizonyos meghatározott személyekre (szüleim, házastársam, szerzettestvéreim, barátaim) bízott, s ugyanúgy akarja, hogy másokat meg az én szeretetem által üdvözítsen, néhányat vagy sokakat, szívem tágasságához mérten. „Az igazán nemeslelkű szeretet hamarosan fölfedezi, hogy sokkal többet tud tenni, mint álmodta volna.“

A barátság kezdeti stádiumában még inkább az érzelmi elemek uralkodnak, s erős az önzés, a kihasználás ösztöne. Mindezt tudomásul kell vennünk magunkról és egymásról. Sőt éppen a szeretett személy megbántása nyitja ki a szemünket arra, milyen önzők és rosszak tudunk lenni. Becsületes nyíltság, türelmes várakozás és egészséges humorérzék segít a fejlődésben. A fontos az, hogy a baráti viszony nyitott maradjon. Hiszen a cél az, hogy mindkét fél egészen azzá fejlődjék, akinek lennie kell, vagyis szeretete mind teljesebben kibontakozzék, horizontális és vertikális irányban egyaránt. Az igazi barát tehát örül annak, ha „az Úr növekedik, ő pedig kisebbe- dik“ barátja szívében (ez az ellentét különben csak látszólagos, mert a valóságban a baráti viszony is új, nem sejtett távlatokat kap ilyenkor), amint annak is, ha minél többek részesednek szeretetében. Nem féltékeny, nem akarja lefoglalni magának, nem vár tőle teljes kielégülést sem: azt csak Isten adhat. Az önző követelőzés csak elidegeníti a másikat, mert szeretetet nem lehet kikényszeríteni, csupán szabadon adni. Ha teret hagyok a másik szabad kibontakozására, ha meghagyom kettőnk között azt a szükséges távolságot, amely a személyiség szabadságához szükséges, azzal mutatom meg, hogy megbízom szeretetében. Ezt a személyiség iránti tiszteletet nevezi a szerző a cölibátus szellemének. Ilyen értelemben minden szeretetviszonyban szükség van rá; teljes kibontakozását a hivatásszerűen Istennek szentelt életben éri el.

A barátság és minden földi szeretetviszony szimbolumértékű. Isten legszebb dicsérete az, ha az ő szeretetének napja alatt örömmel átengedjük magunkat a kölcsönös növekedés egymást segítő folyamatának. A fejlődés során a barátok már nem annyira egymást nézik, hanem egymáson át, együttesen mindinkább az Istent. A növekedéssel járó szenvedések is Isten szeretetének ajándékai. Határtalanul kell bíznunk ebben a szeretetben, és sohasem szabad megállnunk vagy hátranéznünk: tudnunk kell, hogy ami következik, az még szebb, még több lesi. Egészen a végső, boldog beteljesedésig, amikor a mennyben egymáson át kapcsolódunk a Szent- háromság közösségébe.

S. M.

94