Szolgálat 24. (1974)

Könyvszemle - Lawrence Elliott: Johannes XXIII. (S.M.)

Lawrence Elliott: Johannes XXIII. Das Leben eines grossen Papstes. Herder 1974, 304 o. (Angol eredeti: I will be called John. Reader’s Digest Press, New York 1973.)

Ez a kitűnő könyv több mint öt esztendei munka terméke. Szerzőjének célkitűzése volt: elmondani egy olyan ember történetét, aki meghódította az egész világ szívét. Jó adottságokkal fogott neki feladatának: meleg rokonszenvvel, éles megfigyelőkészséggel, nem utolsó sorban jó angol humorérzékkel és — mint nem katolikus ember — sajátosan friss szempontokkal. (Az utóbbi ténynek köszönhető az is, hogy sokhelyütt olvashatunk rövid magyarázatokat egyes fogalmakról, amelyeket katolikus író, nem egyszer helytelenül, eleve ismerteknek tételez föl.) Forrásait is jó helyen kereste: hősének feljegyzésein, levelein és pápai megnyilatkozásain túl főleg kétfelé kutatott, ti. az egyházi vezető személyiségek és a falusi rokonság körében.

Angelo Giuseppe Roncalli életpályájának és egyéniségének rajzában mindenekelőtt a testvéri ember képét látjuk. „Én vagyok a ti testvéretek“ — szerette idézni a bibliai Józsefet: és úgy élt, hogy az emberek megtanultak hinni neki. Pápai programját így írta körül: „Igazság és jóság a két szárnya.“ A szerző jelenlétének „karizmatikus melegségét“ emlegeti. Közismert, milyen szívesen volt együtt másokkal (pápaságának első évében rekord gyanánt több mint 240 000 személyt fogadott!), és soha nem tett különbséget ember és ember között, hacsak annyiban nem, hogy előszeretettel fordult az egyszerűek, a szegények, a szenvedők, az Egyháztól távol állók felé. Ha mint velencei pátriárka gondolán utazott, hívta a többi utast: üljenek melléje, beszélgessenek, hisz ők is ugyanazt a viteldíjat fizetik. Mikor mint pápát először vitték a sedia gestatoriában, vágyakozva nézett le az emberek fejére, és szomorúan jegyezte meg: „Itt fönt mindig huzat van.“ Fulánk nélküli jóindulatát tanúsítja az a válasz, amelyet egyszer arra a csodálkozó kérdésre adott, hogyan tud boldogulni annyiféle emberrel: „Miért ne? Az idegeim rendben vannak, és a májam szintén.“ — Egész életét végigkíséri családjához való tetterős, állhatatos ragaszkodása. Nem akarta „fölemelni“ őket társadalmilag, nem szégyelte őket a maguk egyszerűségében vendégül látni a nunciatúrán, vagy a Vatikán labirintusában (amikor is neki kellett megkötnie a nyakkendőjüket, hogy meg tudjanak jelenni a vendégek előtt), viszont annál nagyobb gondja volt mindig arra, hogy igazi papi lelkületet és felfogást sugározzon Sotto il Monte felé. Azok közé a ritka emberek közé tartozott, akik a maguk hazájában is próféták.

Világosan elénk tárul jellemének lényege: a lelki ember, otthonról örökölt meleg jámborságával, kérlelhetetlen önnevelésével, tág vágyaival és Isten akaratának egyszerű elfogadásával („obedientia et pax!“), de egyben éles értelmével és széleskörű fogékonyságával is. Hitének jellemzője Elliott szerint az volt, hogy egyedülálló érzékkel rendelkezett az életnek mind a foghatóan valóságos, mind a misztikus oldala iránt. Látjuk a született lelkipásztort, akinek jelszava: „Mindent látni, sokat elnézni, egy kicsit javítani." Pátriárka korában vonakodott rendszabályokat foganatosítani egyik papja ellen: „Ha egy poharat eltörnek, az eltörött.“ És amikor hosszú velencei kihallgatásai ellen próbáltak tiltakozni: „Hadd jöjjenek, csak hadd jöjjenek mind! Hátha egyesek gyónni akarnak.“ Látjuk az Egyház hűséges fiát, akitől távol állt a vallás tartalmának megváltoztatása vagy a radikális fellépés („világos feladatom a forma és a mérték kérdése“), viszont nyitott volt a haladás iránt, s azt is vallotta, hogy „egy kis szent őrültség nélkül nem növekedhet az Egyház" — ezt a francia munkás- pap-mozgalommal kapcsolatban mondta. Korát megelőző szociális nézetei miatt sokan nézték ferde szemmel. „Szent Péter trónjához vezető útja egyenesnek tűnhet — írja a szerző —, mint sikerek szakadatlan láncolata az Egyház szolgálatában. A valóságban élete tele volt akadályokkal, csalódásokkal, látszólagos kudarcokkal, sőt megalázásokkal.“ Ö maga ezt kedvesen úgy fejezi ki egyszer, hogy bő alkalma van a „szalmaszálak szúrását“ elviselni, akár a betlehemi jászolban .fekvő Kisdednek.

Természetes, hogy az írót nagyon érdekli hősének ökumenikus szelleme és tevékenysége. „A különböző keresztény hitvallások közötti egység útja a szeretet, amit

95