Szolgálat 24. (1974)

Eszmék és események - A mise a lelkipásztorkodásban (Dr. H.L.)

Ezt helyenként más-más módon kell megoldani, a körülményeknek megfelelően, de nem elsietve. Ne sajnáljuk azonban „hátunk mögött hagyni“, mert annak semmi értelme, hogy a szembemiséző oltár éppen olyan távol legyen a padban ülőktől, mint régen a régi oltár!

Nekünk, a mi egyházközségünkben, szerencsés helyzetünk volt: kicsi a templomunk, régi faoltárunk nem számított remekműnek, és erősen kikezdte a romlás. Egy bérmálási előkészület alkalmával az öreg faoltárból egy kicsi szentségi oltár (szentségház) lett a szentély jobboldalán a falnál, a szembemiséző oltár a szentély áldoztató lépcsőjéhez közel áll (szerencsére rácsunk sem volt), a sedile pedig 13 székkel — pap és 12 ministráns — a régi oltár helyén félkörívben a falnál. A középső 3 szék dobogón emelkedik. így a celebránsok a hívekkel szemben ülnek, maguk közé fogva az oltárasztalt. A kicsi templomban rendkívül meleg és családias így a hangulat, egy kicsit közel visz az utolsó vacsora képéhez.

Térjünk át magára a szentmisére. Mit tehetünk az adott lehetőségek között, hogy hasznos munkát végezhessünk?

Először is: sürgősen térjünk át mindenhol, ahol lehet, a „szakosított" misékre. Ez persze lehetetlen ott, ahol vasárnap csak egyetlen mise van. De annyit ott is meg lehetne tenni, hogy az énekek, a prédikáció jellege néha inkább a kisgyerekeknek, máskor a fiataloknak, megint máskor a felnőtteknek szóljon. Az utóbbiaknál nem szükséges, sőt nem is helyes „középkorúak" és „öregek" miséjét különválasztani. Ahol azonban legalább ezer hivő van, ott legkevesebb két misét kell mondani, még akkor is, ha a templomba kétezren férnek. Ilyenkor egyik gyerekmise legyen, a másik felnőtteké, és ebből néha egy-egy a fiataloké. Eszményi lenne reggel egy gyerekmise, utána egy felnőtt mise, délfelé egy ifjúsági. Ez persze nem azt jelenti, hogy „14 éven felülieknek tilos a bemenet" . . . Hiszen nagyon is jó, ha a kicsinyek szülei figyelik a gyermekeiknek szóló szentbeszédet. Számítani kell arra is, hogy mindig vannak olyanok, akiket a „mások miséje" érdekel, meg aztán nem mindig az évek száma határozza meg az ember korát. Jó lenne, ha a rni- nistránsok is mindig a megfelelő korosztályból kerülnének ki. A lány-ministrá- ciót részemről nem tartom követendő példának, de talán a szükség néha törvényt bont. A lányokat (asszonyokat) viszont kitűnően lehet foglalkoztatni a felolvasással.

Persze semmi értelme az olyan „szakmisének", ahol csak a prédikáció szól egy csoportnak, minden más általános. A gyermekmiséhez tehát gyermekénekek kellenek, talán sajátos miseszöveg is, ők szerepeljenek, és a padoknak legalább jórésze az övék legyen, ne kelljen ácsorogniok. Az nem gyermekmise, ha felnőtteknek misézünk, a gyerekek pedig ott sorakoznak — unatkozva és fáradtan — a padok előtt! Az ifjúsági misében pedig kapjanak helyet az ifjúsági zenekarok, énekkarok, a merész (de nem botrányos) újítások. Ne legyen azonban a miséből vallási ürüggyel tartott beat-koncert. Az

77