Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Eugen Walter: A legnagyobb adomány és legfontosabb erény

Akit eltölt az Isten, akit megragad a Lélek, annak nemcsak a szíve, hanem a szája is túláradhat, talán nem is történhet másképp. Azok, akiket akkoriban a Lélek megragadott, mindenesetre megpróbálták kimondani a kimondhatatlant, vagy kiénekelni magukból, megkísérelték a szavakból és lélegzetből a legvégsőt kipréselni, amire a beszélt nyelv módot adott. De aki ilyen elragadtatva beszél, az éppenséggel nem nagyon tudja kifejezni magát. Megeshet, hogy miközben egész személyiségét beveti, inkább sajátmagában tetszeleg, mint a többieknek használ. A többieket pedig, az eksztatikus jelenetek szemtanúit, ez hamis kíváncsiságra vagy irigységre ösztökélheti. Tehát lényege szerint és Isten felől nézve az ilyen beszéd üres és tartalmatlan is lehet. A „zengő érc vagy pengő cimbalom“ drasztikus hasonlatára Pált talán az is késztette, hogy pogány istentiszteleteken használtak ilyen hangszereket, sőt Korintusban állítólag híres hangszeripar volt.

Lényegében azonban ugyanez érvényes a karizmákra, amelyeket az apostol magukban véve többre értékel a nyelveken beszélésnél. A „pró- fétálás" nemcsak a jövendő megjóslása, hanem mint sugalmazott beszéd a szív rejtett dolgainak felfedése is, hogy felrázzon és vigasztaljon. „Isten titkainak ismereténél“ az apostol nem annyira új kinyilatkoztatásokra gondol, mint inkább az összefüggések megértésére. Az igazi teológus is az, aki nem csupán történeti módszerekkel kezeli a szent iratokat, hanem igazán azt fedezi fel, érzi meg bennük, „amit Isten akart ezzel mondani“. Ezt nevezhetnénk a hit megismerésének. Innen azután az apostol rátér a hitnek egy másik oldalára, amelyet Jézus szava nyomán „hegyeket elmozdítónak“ nevez (Mt 17,20). De az ilyen csodával megerősített hit is semmi lenne a szeretet nélkül. Ha elgondolhatatlan- nak tűnnék előttünk, hogy valakiben ilyen hit lehetne szeretet nélkül, akkor tanuljuk meg a hegyibeszédből, hogy valaki Jézus nevében ördögöket űzhet ki, és mégis azok közé tartozhat, akiket ő nem ismer (Mt 7,23).

Ahol azonban a szeretet nagy müveit cselekszik, nem csupán nagyokat, hanem igazán a legnagyobbakat, ott csak meg kell lennie a szeretetnek? Igen is meg nem is! Bizonyos, hogy a szeretet ilyesmit cselekszik — de az ilyen cselekedet még nem az igazi szeretet csalhatatlan bizonysága. Ahol a szeretet ilyen kifejezetten hősies cselekedeteiről van szó, igazán nehéz arra gondolni, hogy nincs egyúttal szeretet is. Itt éri el a felsorolás a kritikus csúcsot. De számot adhatunk magunknak arról, hogy az ember olyan tetteket is öntetszelgésből csinálhat, amelyekben úgy látszik, és úgy is gondolják róla, hogy mindenestül odaadja magát embertársainak. Lehetséges az a szörnyű dolog, hogy az ember a karitász művei által kihúzza magát a szeretet alól.

Micsoda hát az a szeretet, amelyről olyan nagyot mondtak nekünk? Erre a középső strófa (4-7. vers) felel. De hogyan? Aki az első strófa

39