Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A szeretetről szóló tanítás Szent János írásaiban
„agapé“) eredetében isteni ajándék, amely „felülről“ ered, abból a létből, ahonnét a megtestesülő Ige is jön, ahonnét az örök Isten élete áramlik bele a világba. A fent idézett mondat: „Úgy szerette Isten a világot . . az evangélium 3. fejezetében a Nikodémussal lefolyt párbeszédet követi. A beszélgetés az újjászületésről szól, pontosabban egy olyan életben való újabb születésről, amely „fentről“ forrásozik. Az eredeti szövegben használt „anó- then“ szó kétértelmű, már pedig János stílusának jellemzője, hogy a kettős értelmű kifejezéseket úgy választja, hogy az olvasót mindkét értelem átgondolására ösztönözze. A szó egyik értelme „újból“, a másik „fentről“. (Ha a magyar „újfent“ szó nem lenne annyira elavult, kedvünk benne evvel a szóval fordítani!) A szövegben Jézus később a mennyből alászállott Emberfiáról beszél, majd a világosságról, amely a világba jött. Isten szeretete tehát, az egész perikópa tanúsága szerint, az Igének a világba való jövetelével érkezik közénk, világon túli eredetű, de mint fentről jövő ajándék kiömlik az egész világra, hogy azt átformálja. Ugyanakkor a szöveg már itt jelzi, hogy Isten szeretetének Fiában való kiáradása nem jár egyértelmű eredménnyel. Csak azt tudja megmenteni, aki hisz: „hogy mindaz, aki hisz, el ne vesszen“ (Jn 3,17). Az Isten szeretete elutasításnak van kitéve. Két verssel lejjebb már a szeretet szó egészen más értelemben szerepel: „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot“ (Jn 3,19). Ez utóbbi esetben is az „agapaó“ ige szerepel, de értelme ellentétes az isteni szeretettel. A világ szeretete, amit János első levele tilt, evvel a fajta szeretettel azonos: a világban uralkodó szenvedélyekkel (birtoklási vágy, érzékiség és hatalomvágy) való azonosulást jelenti. Amikor a jánosi levél azt mondja: „Ne szeressétek a világot“, a sötétség szeretetéről óv, nem attól, hogy Istennek a világ iránti szeretetével azonosuljunk. Mindez már jelzi, hogy Jánosnál a szeretet témája szoros kapcsolatban áll avval a világszemlélettel, amit, jobb szó híján, legtöbbször „dualizmusnak" neveznek a kutatók. Eszerint a teremtett lét két birodalomra oszlik. Ezt a kettősséget a fogalompárok egész sorozata fejezi ki: fény — sötétség, igazság — hazugság, szeretet — gyűlölet, élet — halál stb. Az ember szabad döntése mozdítja át az egyént az egyik birodalomból a másikba. Minthogy képes az Istennek nemet mondani (a fényt be nem fogadni, halálban maradni stb.), azért a szeretet közénk áradása bizonyos „kockázattal“ jár, hiszen az egyént illetően eredménytelen maradhat: „aki nem szeret, halálban marad“ (Un 13,14). János dualizmusa nem abszolút, azaz nem vitatja, hogy minden létező Istentől származik, hanem csak morális, azaz a teremtett szabadsággal való visszaélésre vonatkozik. Mégis a jánosi nyelvezet a dualizmust nem egyszer a végsőkig kiélezi: „ami a világban van . . . nem az Atyától ered“ (1Jn 2,17). Hogy azonban itt nem valami Istentől független létprincípiumot állít, világos abból, hogy hozzáteszi: „hanem a világtól; és elmúlik a világ és annak bűnös kívánsága“ (Un 2,17). A szeretet megtagadása tehát a pusztulás, a halál, a nemlét felé vezető út. Az isteni szeretet kiáradása a halál felé úton levő 3 33
