Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Karl Rahner: Az átvert szívű Ember

Rahner professzor cikkével kapcsolatban leközöljük azt a két nagy szent- írási „alapszöveget“, amely a gondolatmenetet ihlette. A fordítást az 1973- ban a gyulafehérvári római katolikus püspökség gondozásában megjelent magyar Lectionariumból vesszük, amelynek három remek kötetéhez nemrég jutott hozzá szerkesztőségünk, hogy bemutassuk ízes, szép magyar nyelvét: A zsidók tehát — minthogy készület napja volt — kérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztrefeszítettek lábszárát, és vétesse le őket a kereszt­ről, hogy ne maradjanak szombaton a kereszten. Nagy ünnep volt ugyanis az a szombat. Odamentek tehát a katonák, és összetörték lábszárát előbb az egyiknek, majd a másiknak, akit Jézussal együtt keresztre feszítettek. De amikor Jézus­hoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből azonnal vér és víz folyt ki. És aki ezt látta, tanúja lett, és tanúsága igaz. Ö tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mindez ugyanis azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!“ És más helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak." (Jn 19,31-37) Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ö az, aki víz és vér által jött: Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, ha­nem víz és vér által hozta el a megváltást. És a Szentlélek, az igazság Lelke tesz tanúságot Jézusról. Hárman tanúskodnak tehát: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy. Ha emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúságtételét még nagyobbra kell tartanunk, amikor bizonyságot tesz Fia mellett. Aki tehát hisz az Isten Fiában, Isten tanúbizonyságát fogadja el. Aki viszont nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett. Ennek a tanúságnak pedig az a tartalma, hogy az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak élete van. Aki nem mondhatja magáénak az Isten Fiát, annak nincs élete. (Un 5,5-13) Felhívjuk a figyelmet, hogy a magyarországi Paptestvérek esetleg nekünk szánt tanulmányaikat — szerkesztőségünkkel előzetesen megtárgyalva — a helyi Ordi­narius láttamozásával a Szerzői Jogvédő Iroda (Budapest, Vörösmarty-tér) útján küldhetik be. 31

Next

/
Thumbnails
Contents