Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - Zalotay József: Hálaadás, kegyelem és a szentek közössége (2Kor 1,3-11)

Isten eszköze azonban szabadon és szeretetből vállalja, hogy élete, amely egyetlen, soha meg nem ismételt remekműve Istennek, ebben az egyetlenségében Isten céljaiba is beleolvadjon, az egyedül bölcs Istenébe, akinek útjai kifürkészhetetlenek. A pogány a fátum vagy a halál kényszere alatt él. A keresztény szabadon követi a Lelket, veszi fel a Keresztet.

A 7. vers „remény“ szava, azaz Szent Pál reményfogalma azok közé a keresztény fogalmak közé tartozik, amelyeket korunk banalizált és teljesen félreértett. „Remélünk“ egy lottónyereményben, vagy abban, hogy a baj elkerül minket. Pál tudja, hogy az ilyesmi nem remény, csak véletlen: gyerekkoromban úgy mondtuk, mázli vagy pech. Amit Pál és a keresztény remél, az biztos, mert Krisztus már kétezer éve megvalósította. A keresztény remény egyetlen tárgya az üdvösség elérése teljes formájában, a test feltámadásában. Ennél biztosabb biztonság nincs, mert „üdvösség“, „Isten Országa“, „testnek feltámadása“ csak emberi szavak, amelyek véges emberi jelentésükben is Istenről, Jézusról beszélnek. Mint mindig, mikor Istenről beszél, a szó elmarad jelentése mögött. Pál reménye a valóságot értelmezi hitből. Krisztus megváltotta nemcsak az emberiséget, de a teremtett világot is. A valóság, a látható reális valóság, a cinikus valóság azt mondja: Az atyák rég meghaltak, minden a régiben maradt; egyél, igyál, paráználkodj, van már biztos fogamzásgátlás; téged nem hajtott el az anyád, de holnap úgyis meghalsz; csak egy nap a világ. A remény azt mondja: Ebben a valóságban, amelyben csak a kereszten meghaló Jézust látom, ebben a valóságban, amelyben az ártatlan gyenge meghal, s a hatalmas hatalma „jogot“ teremt, ebben a valóságban, sőt ennek ellenére hiszem, hogy Isten föltámasztotta Jézust halottaiból, hiszem, hogy a Szentlélek zálogával a feltámadó örök élet vár rám, s már működik bennem. Meghalok, föltámaszt az Isten. Ez az, amit Pál és a keresztények reménynek hívnak.

Ha csak ennyit meg tudnánk mutatni embertársainknak, hogy az Isten nem ver bottal, de bot nélkül sem, hanem ő az Irgalom és minden jó ajándék Atyja, s hogy a mennybe vezető ajtó keskeny ugyan, mint az út, amelyre nyílik, de az ajtó és az út maga Jézus, s hogy az üdvösség nem kivétel, hanem szabály, s hogy a hűség sem sztoikus, magábazárt akarat-akrobatika, hanem Isten ajándéka, és Isten akaratából visszavonhatatlan; ha csak ennyit tudunk életünkben látható valósággá tenni, akkor mi is a hegyre épült város vagyunk, a pogányok fénye, a szomorúak vigasztalója.

Pál szóhasználata szerint a „tudni“ ige tárgya ilyen összefüggésben mindig keresztény hitigazság. Itt a hitigazság, amit Pál „tud“, azaz Krisztusban való hitéből kikövetkeztetett, az, hogy „mivel a szenvedésben már részesültetek (ami bizonyítja, hogy valóban Krisztus tagjai

84