Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - J. Kürzinger: Ananiás megbízatása (Csel 9,10-12)

Ananiás tudatában van a keresztényi mivolt méltóságának. Annak a misztériumnak, amely a „szenteket“ eltölti. És tud Saulról, erről az ádáz ellenségről. Hogyan értelmezze a kapott utasítást? Izgatott feszültség járja át lelkét: az emberi számítás és az isteni intézkedés kiszámíthatatlansága közötti feszültség. Mindannyian ilyenek maradunk mindig: gondolkodunk, számítgatunk, mint Ananiás. Milyen nehezen érünk el odáig, amit Pál — minden bizonnyal szintén a Gondviselés személyes irányításának tudatában — a római levélben mond: „Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai. Vajon ki látta az úr gondolatait? Tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle?“ (ll,33kk)

Az Űr felvilágosítja Ananiást. Ugyancsak ritkán jutott embernek ilyen izgalmas közlés osztályrészül. „Választott eszközöm ő.“ Ez a Saul, ugyanaz, aki „dühtől és gyilkolásvágytól lihegve“ jött Damaszkuszba? Mi a titka ennek a kiválasztásnak? Csak hallgathatunk. Hallgathatunk Isten szabadsága és egyedülálló eljárásmódja előtt. „Ember! ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel?“ — mondja Pál később római levelében (9,20), és leveleiben mindig újból megemlékezik a kiválasztásról, amelyet saját magán tapasztalt meg. A kegyelemről szóló híradása nem teológiai elmélet: önmagán tapasztalta meg.

„Választott eszköz“ lesz (vö. Gál 1,15). Nen önmagáért választja ki Isten, hanem az üdvösség miatt. Az „űr“ követének kell lennie. „Tanúnak“, amint a Tizenkettőt bízta meg ezzel a Feltámadott (1,8). „Népek és királyok“ fognak hallgatni szavára. Ez a kifejezés az egész nem zsidó világot körülírja, és az Apostolok Cselekedeteinek könyve hamarosan szemléletesen tudósít majd erről. De „Izrael fiai“ is hallani fogják tanítását, ahogyan Lukács ezt is igyekszik ábrázolni egész elbeszélésében. „Az én nevemet“ viszi el mindnyájukhoz, vagyis a Krisztus Jézusról szóló üzenetet mondja el, az üdvösség üzenetét minden ember számára, népek, fajok, eddigi vallás különbsége nélkül.

Egyetlenegy ember világraszóló műve világlik föl ebben a néhány szóban; az a feladat, amelynek ezután ugyanazzal a szenvedéllyel szenteli magát, mint amivel eddig üldözte „az űr nevének“ szólongatóit. Világarányú küldetésének tudata mindig megmarad benne és soha többé nem hagyja nyugton, ahogy leveleiben mindig újból megrendítő vallomásként halljuk: „Adósa vagyok görögnek és barbárnak, bölcsnek és tudatlannak ..." (Róm 1,14; vö. 15,15k).

Még egy különös kijelentés járul az Úrnak Ananiáshoz intézett szavához: „Megmutatom majd neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.“ Szenvedni Krisztusért: a damaszkuszi órától fogva ez hozzátartozik az apostol útjához. Tanúskodik erről az Apostolok Cselekede79