Szolgálat 23. (1974)
II. Újszövetség - F. Heyler: Az Úr értékeli (Mk 12,41-44)
egész élete a szolgálat címszó alá tartozik, és másképp ki sem fejezhető. Vagy más szóval: Jézus nem szolgált is, hanem ő maga volt a szolgálat. Szavai-tettei csak így érthetők. Ezért mehetett egy lépéssel tovább is, és jövendölhette meg a saját halálát is mint a diakonosz lényegéből fakadó tettet. S ha igazat adunk azoknak a magyarázóknak, akik a görög eredeti anti szócskáját helyett-tel fordítják, akkor még mélyebben megragadhatjuk ennek a hatalmas kifejezésnek a lényegét. Jézus azt mondja, hogy egész élete, halálát is beleértve, olyasmi, amit mindenki helyett teljesített szolgálatként lehet csak megérteni. Ebből fakadhat csak az én szolgálatom is. Nem azzal kell szolgálnom, hogy valakinek egy kis jót teszek. Hanem, hogy amit teszek, azt valaki helyett teszem. Ez a helyettesítés ment meg kisebbrendűségtől és hatásvadászattól, kételkedéstől és elbizakodottságtól. Mert nem tettem mást, mint Annak nyomába léptem, aki nekem, helyettem szolgált, önzetlenül, egészen magátólértetődően a keresztfa-halálig is. Uram Jézus Krisztus! Akkor jöttél segítségünkre szolgáló szerete- teddel, amikor arra a legnagyobb szükségünk volt. Késztessen és kény- szentsen elfogadott szolgálatod helyettesítő szolgálatra. Ámen. Franz Heyler AZ ÚR ÉRTÉKELI Mk 12,41-44; Lk 21,1-4 Egy napon — a szenvedése előtti kedden — az űr tanítványaival az asszonyok udvarában ült, szemközt egy persellyel. Ha az ember kelet felől, az Olajfák hegyéről és a Kedron patak völgyéből az aranykapun át fölfelé haladt, akkor először a tágas jeruzsálemi templomtérre ért, amely „a pogányok udvara“ nevet viselte. Ennek a térnek a közepén emelkedtek a templomi épületek. Ismét kelet felől, az ún. Ékeskapun keresztül először az asszonyok udvarába értek. Ezt az udvart oszlopcsarnokok vették körül, fölöttük a nőknek fenntartott karzat. Lenn az udvarban és az oszlopcsarnokokban férfiak is tartózkodhattak, hiszen az udvaron át vitt az út a férfiak és a papok udvarába, az áldozati oltárhoz, a szentélybe és a szentek szentjébe. Az asszonyok udvarának falain, az oszlopok között 13 persely volt a templom különféle szükségleteire. Az üdvözítő tehát tanítványaival az oszlopcsarnokban ült egy persellyel szemben. Amint ott ültek, az emberek tömegesen vonultak el a persely előtt és dobták be adományaikat. Az ür most éppen nem tanított, hanem tanítványaival együtt nézte a jövés-menést és pénzbedobást. „Sok gazdag jött és sokat dobott be“ (Mk 12,41). A pénzdarab csengéséről lehetett hallani: ez ezüst volt! ez arany! Vagy a számukról vették észre, 63
