Szolgálat 23. (1974)

I. Ószövetség - Paul Claudel: Adjátok vissza a népnek az ószövetséget!

dicsőíti igazi jelentőségük: Ábrahámmal, Jákobbal, Józseffel, Mózessel, Jóbbal, Sámuellel, Dáviddal . . . Nem regény- vagy színpadi hősök ezek. Karjainkba zárhatjuk őket. Fivéreink és nővéreink, de olyanok, akiket egészen betölt az Isten, túláradóan cselekszik a Fölséges akaratát.

Olvassuk a Szentírást, de olvassuk úgy, ahogyan a szentatyák olvasták. ők megmutatták nekünk, hogyan lehet leginkább hasznot húzni belőle: Olvassuk térdenállva! Ne bírálgató szándékkal, ne azzal a fajta ostoba kíváncsisággal, amely csak hiúságra vezet: olvassuk az éhes szív szenvedélyével! Azt hallottuk, itt az élet és a világosság — miért ne próbálnánk valamicskét megízlelni jóízéből?

Nemcsak a Sinai-hegy méltóságos magaslata hívogat, hogy másszunk fel rá. Nézd a meleg asszonyi mosolyt, a Bölcsességnek, ennek a fön- séges szűznek a mosolyát, akinek képét az ür maga elé állította, hogy legyen bátorsága megteremteni ezt a világot! Alakja e páratlan emlékek hosszú sorának legvégén merül fel szemünk előtt. A teremtés kezdete óta ő az a növekvő hajnalpír, amely a napfölkeltét megelőzi. A kinyilatkoztatott szövegek egyetlen helyén sem alszik ki számunkra, keresztények számára ez az isteni világosság, sem az Ó-, sem az űj- szövetségben. Erre a világosságra érvényesek az üdvözítőnek az Evangéliumban mondott szavai: „Ha azt mondják nektek: Nézzétek, a pusztában van, ne menjetek ki; vagy rejtett helyeken tartózkodik, ne higy- gyétek. Mert miképp a villámlás keleten támad és látható nyugatig, úgy lesz az Emberfiának a megjelenése is“ (Mt 24,26-27). Az ószövetség minden részében ő az uralkodó, éppen úgy belelehelte Szentleikét, mint ahogyan az újszövetséget ő sugallta. E könyv minden lapján ott áll ellenjegyzésként ünnepélyes esküje: „Ego vivo! — Élek én, az ür!“

+

Ameddig ez a könyv tetszik neked, addig te is tetszel Istennek. (Sailer püspök)

Tosari, szombat, 1917.jún.30. Nagy csoda történt velem, már reggel írtam róla bibliám utolsó oldalára. Ma reggel megismertem, hogy van személyes Isten. Ez a felismerés azután történt, hogy az utóbbi napokban gyakran olvastam a zsoltárokat. Ma reggel az 50.-et és 60.-at olvastam a bibliámból. És egyszerre szilárdan és foghatóan előttem állt a személyes Isten felismerése. Jó harminc éve fontolgattam, töprengtem, figyeltem a természetet és saját magamat, és akartam megismerni a személyes Istent. De nem tudtam hinni benne. Milyen csodálatosan mély most a meggyőződésem! Néhány hét múlva ötvenéves vagyok. Ez a legszebb ünnepi ajándékom. (Max Dauthendry költő) Édesanyám tanítónő, kisgyermekkoromtól fogva belém oltotta a Szentírás iránti nagy-nagy szeretetet, és ennek köszönhetem hivatásomat is. Most is papi munkám alapjának a Szentírást, az Isten igéjét tekintem. (Káplán)

54