Szolgálat 23. (1974)
I. Ószövetség - Paul Claudel: Adjátok vissza a népnek az ószövetséget!
ADJÁTOK VISSZA A NÉPNEK AZ ÓSZÖVETSÉGET! Vissza kell adni a keresztény népnek az ószövetséget; nincs ennél szükségesebb és sürgetőbb feladat. Vissza kell adni a keresztény népnek örökségének ezt a részét, amelytől meg akarják fosztani; ezt az ígéretföldjét, amely még mindig ugyanolyan tejjel és mézzel folyó, — ahonnét ki akarják űzni, pedig az övé. Vissza kell adni a keresztény nép használatára ezt az óriás épületet, amelyből olyan tisztán és egyértelműen zeng a próféta hangos kiáltása: „Sitientes, venite ad aquas! — Szomjúhozók, jöjjetek a vizekhez!“ Nem szabad a Szentiéleknek és Isten bölcsességének ezt a remek alkotását csak úgy mutatni be az embereknek, mint furcsa, időtől molyrágott anyagok összedobált halmazát, hanem meg kell látniok benne azt a kiemelkedő művet, amelyre az évszázadoknak semmi befolyásuk sem volt, amely sértetlenül, szűzi tisztaságban áll itt előttünk fönséges és mély szerkezetével és eredeti jelentőségében, és felszólítást intéz szívünkhöz, értelmünkhöz, képzeletünkhöz, érzéseinkhez, a szeretet és szépség utáni minden vágyunkhoz, ma éppen olyan erővel, mint valaha. Micsoda boldogság, hogy szabad szívvel, nyílt szívvel csodálhatjuk Teremtő Istenünket, aki ebben az egyenesen nekünk szóló, életadó igében benne él — nem kevésbé, mint a természet ragyogó rendszertelenségében, sőt még sokkal inkább. Táplálkozzunk ebből a dús értelmű történetből! Táplálkozzunk az eseményeknek ebből a bőségéből, amit Isten a mi tanításunkra és a saját határtalan, találékony irgalmasságának feltárására sorakoztatott fel! Isten nem a filozófusok hideg létezője többé. Hanem valóságos személy. Mózes és Dávid megmutatja nekünk őt olyannak, amilyen, ahogyan él, amilyennek jogunk van látni, ha egyszer arról van szó, hogy az ő hasonlatosságára vagyunk teremtve, bárhogyan magyarázzák is ezt a tudósok. Micsoda öröm ez a tudat, micsoda elragadtatás: Odafönn él a mi Atyánk! Atyai szeretete reánk árad; gyengéd Ö és résztvevő, és ismeri a szív minden érzését, még a haragot is! Igen, szeretjük ezt a haragot, ezt a szent haragot; mert jólesik nekünk, ha komolyan vesznek bennünket, kihágásainkban éppúgy, mint jóra való igyekezetünkben. Híge- szűek, akik kegyetlen Istenről beszéltek! Féltékeny Isten — ám legyen! Éppen így szeretjük Őt! Ugorjunk hát bátran fejest a szeretetnek és szépségnek ebbe az óceánjába, ebbe az Ószövetségbe, amelyben annyi szent, annyi nagy szellem talált kifogyhatatlan táplálékot! Ismerkedjünk meg újból ezekkel az éppen tipikus életteljességükben igazán emberfölötti személyekkel, akiknek érintetlen emberségét mondhatnám mindenestül megPaul Claudel 53
