Szolgálat 23. (1974)
I. Ószövetség - Németh József: Immánuel (Iz 6-9)
tői kétségbe nem vont uralmát jelenti, s ebből fakad a földön az emberek közötti béke és igazságosság. A békének, az igazságosságnak, s ezzel a szeretetnek ez a birodalma még nem valósult meg. Az emberek ma is egyre viszálykodnak egymással, a családban, a munkahelyen, a nemzetek között. Mindig újra a hatalom győz és nem a jog, a propaganda és nem a belátás, a hazugság és nem az igazság. Mindig újra puszta eszközül használjuk egymást: a gyönyör, a meggazdagodás, a hatalom eszközéül, ahelyett hogy tisztelnénk egymást, kezet nyújtanánk egymásnak, becsülnénk, önzetlenül és haszonlesés nélkül szeretnénk egymást, akkor is, sőt éppen akkor, ha a másiknak nincs egyebe számunkra, mint gyámoltalansága vagy éppen korlátoltsága. De mégis, még mindig remélünk a béke, az igazságosság, a szeretet országában, és küzdünk érte. Illúzió nélkül. Tudjuk: nincs olyan emberi szervezet, amely egymagában tartósan elérhetné ezt a célt. Mégsem hit nélküli a harcunk. Tudjuk, hogy egyszer mégis elérjük. Nem a mi tevékenységünkkel, hanem a köztünk, velünk levő Isten hatalmas, teremtő tevékenységével. Miért nem illúzió ez a hit? Miért nem csak szép gyermekmese a karácsony? Mert ez a hit Isten ígéretén nyugszik, a végleges béke, a végleges igazságosság, a győzhetetlen szeretet ígéretén. És ennek az ígéretnek beteljesedése már megkezdődött annak a Gyermeknek a születésével, akiről Izaiás valójában jövendölt. Csak ne feledjük: Istennek van ideje. Az egész történelem, az egész örökkévalóság az övé. Jelei hallatlanok és mégis rejtettek, amilyen az ür szűzi születése. És a királyok Királya egy kicsi gyermek, akit Heró- des kis híja elpusztított volna. Könyörögjünk Istenhez, Atyánkhoz, aki megígérte nekünk Immánuelt, és be is fogja váltani ígéreteit: Mindazokért, akik nem tudnak hinni többé Isten ígéreteiben, — hogy igazán hivő testvéreik példája felébressze bennük a hit iránti vágyakozást, és újból merjenek imádkozni érte. Mindazokért, akik csak gondolják, hogy hisznek és remélnek, — hogy ne várjanak restül, amíg történik valami, ne is úgy tegyenek, mintha minden tőlük maguktól és munkájuktól függne, hanem tanulják meg, hogy minden személyes igyekezetük mellett is végső soron mindent Szabadítónk és Megváltónk eljövetelétől várjanak. Mindannyiunkért, akik olyan könnyen csüggedünk, és folyvást fogható sikert keresünk, hogy minden elégtelenségünk ellenére fáradhatatlanul munkálkodjunk a béke, az igazságosság és a szeretet uralmán. 42