Szolgálat 23. (1974)

Belon Gellért: A rejtett beszédű Szentírás

oktalannak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket“ (lKor 1,21). Ezt a mi témánkra átfordítva így mondhatnánk: Mivel az észhasználat és eszmeterjesztés normális és emberileg imponáló útjain nem talál rá az ember Istenre, az értelmi és történelmi erők játékos Ura megteszi azt a bravúrt, hogy vállalja megtestesült Igéjében mindazt, ami elfér az „oktalanság“ és a „gyöngeség“ fogalma alá.

Hogy vállalta-e? A szellem gyönyörével és a küzdelem kockázatának izgalmával vállalta. Ezt olvashatjuk ki ugyanis szent Lukács soraiból: „Abban az órában fölujjongott (Jézus) a Szentlélekben, és így szólt: Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kisdedeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked“ (Lk 10,21). És hogy ez nemcsak pillanatok gyönyöre volt nála, mutatja többek között a színeváltozás felragyogó fénye Jézus arcán és alakján, pedig Mózessel és Illéssel „ha- láláról beszélgettek“ (Lk 9,31). És mutatja a prófétától rá is átáradó csodálat azon, hogy „a kő, amit az építők megvetettek, szegletkővé lett. Az űr művelte ezeket!“ (Mt 21,42) Amit az emberi szakműveltség és szakértelem alkalmatlannak, értéktelennek és felhasználhatatlannak ítél, az lesz fundamentumává az életnek, a megváltott életnek. Az emberi logika, várakozás és okoskodás fölött így érvényesül az isteni logika. (Érdekesen igazolja ezt az utolsó száz év intellektuális konverti- táinak élete, akik — szinte kivétel nélkül — nem észokok alapján tértek meg, hanem egy-egy kép vagy liturgikus cselekmény vagy más, nem „ésszerű“ okok következtében. Megtérésük érthetetlen fordulat volt szellemi társaik előtt.)

Nem szégyellem az evangéliumot

Ahogy a keresztet nem szégyelljük, úgy nem kell szégyellnünk az Isten Igéjének betűbe testesülését sem. A szégyen jelei megváltó jelek rajta. így, ahogy van, így kell szeretni, mert így lesz teljesen emberi és így hagy bennünket is teljes emberi mivoltunkban kiteljesedni. Az űr Jézus ugyanis nem készen lépett a világba, hanem a fogantatástól kezdve indult el a kiérett emberség felé. Az általa hozott Isten országáról is azt mondta, hogy „úgy van vele, mint azzal az emberrel, aki magot vet földjébe“ (Mk 4,26). Szent Pál próbálja megértetni velünk, hogy mit is jelent az: valamit elvetni. „Amit vetsz, nem a növény, amely csak ezután fejlődik, hanem a puszta mag, például a búzaszem“ (lKor 15,37). Akik az evangéliumoktól teljességet és kidolgozott rendszert várnak, azok búzakalász vetését igénylik az űrtói. Milyen szegényes, semmitmondó egy mag a későbbi kalász mellett! Hiányzik a gyökér, ez a csodálatos vegyi kombinát, a szár, ez az emelődarúkat megszégyenítő gépezet, és a kalász aranyló formája. De a szegényes

21