Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - W. Pietsch: A leghihetetlenebb történet (1Jn 4,16)

Szent János első levelében áll egy mondat, amely az igazi keresztény hit kompendiuma, összefoglalása: „Megismertük Isten szeretetét, és hittünk benne.“

A keresztény hisz Isten szeretetében

Nem egyszerűen és színtelenül így mondja: „Hittünk Istenben“! Ezt megteszi a nemkeresztény is, ez a jámbor pogánytól is kitelik. — Hanem így: „Hittünk Isten szeretetének“. Olyan valószínűtlen és olyan ritka hittétel ez az emberiség szavalókórusában, legnagyobb gondolkodóik és költőik könyveiben, hogy azt mondhatnánk: egy gyermek hangjához hasonlít a bömbölő tenger előtt, amely millió és millió hangon kiált a szenvedésből, szükségből, halálból: „Nem, mi nem hiszünk Isten szeretetében, különben másképp kellene hogy menjen a világ sora, mint ahogy a valóságban!“ Ez a keresztény hit a legvalószínűtlenebb igazságot vallja. Éppen olyan valószínűtlen ez, mint János másik kijelentése: „Isten emberré lett és közöttünk lakozott.“ Igen, ez a két mondat alapjában véve együvé tartozik: „Mi hiszünk Isten szeretetében, mert Isten emberré lett, szenvedett értünk és feltámadott.“

Ez a hit megalapozott

Figyeljük meg pontosan, mit mond János: „Megismertük Istennek irántunk való szeretetét.“ János nem álmodozó, nem él illúziókban. Tudja, mi az árulás, a gyűlölet, a gonoszság. Nem hiába állt a kereszt alatt, és hallotta ott Jézusnak mind között legérthetetlenebb szavát: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?“ Ismeri a „világot“, és amit evangéliumában annak sötét mélyeiről és a gonosz hatalmáról ír, azzal szemben Spengler műve, „a Nyugat pusztulása“, olyan, mint egy optimisztikus regény. Ebből a sötét háttérből világít elő a mondat: „Hittünk Isten szeretetében.“

Miért hisz benne? János nem azt mondja: „Hiszem, mert abszurdum.“ Becsukom a szemem, hogy ne kelljen látnom ezt a valóságos világot. Egy szaltomortáléval kiugrottam a valóságból. Kimenekültem az időből képzeletem álomvilágába. Túlságosan iszonyatos volt a világ Krisztus megölése után — nem tudtam tovább élni benne, miután három óra hosszat álltam a kereszt alatt, ez alatt a kereszt alatt. Kétségbe kellett volna esnem, mint Júdásnak — és hogy megmeneküljek a kétségbeeséstől, egyre azt kiáltom magamnak: „Hiszek a szere tétben!“

Nem, János semmi ilyet nem mond. Nem beszéli be magának a hitet: csakugyan hisz. Mert megismerte Isten szeretetét. Ez a szeretet ellenállhatatlan tanúsággal jelent meg előtte Krisztus életében, halálában és feltámadásában: „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk, azt hirdetjük nek100