Szolgálat 22. (1974)
Az egyház szava - A mai világ evangelizálása (Szinodusi előkészítő biz.)
G) A vatikáni zsinat hangsúlyozza, hogy az Evangéliumnak lehet és kell is alkalmazkodnia minden kultúrához, és ezeket úgy kell átjárnia világosságával, hogy hiteles értékeiket Krisztushoz mint forrásukhoz vezesse (Ad Gentes n.22; GS n.62). Kérdezzük tehát: milyen viszonyban van ez a tény az evan- gelizációval, amelynek egyfelől világosságot és egységet kell vinnie a különféle kultúrákba, másfelől ösztönöznie kell Krisztushoz térésüket is (a szinkretizmus problémája)? III. Az evangelizálás ellentétpárjainak szintézise Az evangélium hirdetésének gyakorlata a következő irányt mutatja: bizonyos igazságokat annyira kiemelnek, hogy úgy látszik, mintha tagadnának más, ezeket kiegészítő igazságokat. Az evangelizáció teológiai átértése megköveteli, hogy az egymást látszólag kizáró részigazságok szintézisbe simuljanak azáltal, hogy megértjük mély egységüket. Különben csak ellentétes valóságok egyidejű állításáról lenne szó. Felsorolunk itt néhány ellentétpárt, hogy az egyes részegyházak vizsgálják meg: kiküszöböli-e az (elméletben talán már megalkotott) szintézis az egyoldalúságokat és túlzásokat, amelyek ártalmára vannak az Evangélium hirdetésének. A) Az evangélizáció céljául néha egy tárgyi tanítás közvetítését jelölik meg; néha viszont úgy gondolják, teljesen arra kell törekednie, hogy keresztény élmény formájában megjelenítse Krisztus titkát. Kizárja-e egyik a másikat? Hogyan lehet megmutatni, hogy mindegyik megköveteli a másik teljességét és tökéletességét? B) Van aki azt gondolja: az evangelizálás csupán abban áll, hogy keresztény életünkkel tanúságot teszünk az Evangélium hatalmáról és sugárzásáról; mások szerint viszont csupán az Evangélium hirdetésében. Hogy lehet megmutatni, hogy a beszéd hitelessége a tanúságtételben rejlik, a tanúságtételt azonban a beszéd teszi érthetővé? C) Az evangelizálás célja a megtérés. Ez törést jelent az ember életében, és az egész élet újjászerveződését egy új középpont (Krisztus) körül. Az egészet úgy is le lehet írni, mint „halált“, úgy is, mint a teljes „élet“ kezdetét. Kérdezzük: hogyan alkothat egységet az evangelizációban ez a két szempont (a „keresztény humanizmus“ problémája)? D) Vannak, akik úgy írják le az evangelizálást, hogy az egyedül lelki és vallási síkra tartozik és csak arra való, hogy megszabadítsa az embert a bűn kötelékeitől. Mások viszont úgy állítják be Krisztust, mint új Mózest, és úgy gondolják, hogy az Evangélium célja — legalábbis a történelem jelenlegi pillanatában — egyedül az emberi haladás előmozdítása. Kérdés, csakugyan két (persze szorosan összekapcsolódó) célról kell-e beszélnünk, vagy pedig az evangélium hirdetésének ez a két oldala egy és ugyanaz? Melyiket hangsúlyozzuk? Mit kell tartanunk az ilyen formulákról: „az Egyház az evangélium hirdetésével humanizál“ és „az Egyház a humanizálással hirdeti az evangéliumot (vö. a politikai teológia, a felszabadítás és a forradalom teológiája problémáját)? 63 t
