Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Takács János: Karizmatikus megújulás az Egyházban

A karizmatikus megújulás és a hivatalos Egyház

A karizmatikus megújulással szemben az Egyház idáig inkább várakozó állásponton van: látni akarja a gyümölcsöt, hogy abból ítélhessen.

Ne feledjük azonban, hogy a II. Vatikáni Zsinat külön szól a karizmatikus adományokról, amelyek minden hívőnek szólhatnak, és „hálaadással és örömmel kell fogadni, mert kiválóan megfelelők és hasznosak az Egyház szükségleteire“ (LG 12). A laikusok apostolkodásáról szólva pedig kiemeli: a Szentlélek ehhez különleges adományokat (karizmákat) ad Isten népének, tetszése szerint osztogatva mindenkinek, hogy mint jó sáfárok továbbadják az egész test épülésére. E karizmák elnyerése — beleértve a kevésbé figyelemkeltőket is — minden hívőnek jogává és kötelességévé teszi, hogy felhasználja őket az emberiség javára és az Egyház építésére. Amikor ezt teszi, élvezze a Szentlélek szabadságát, aki „ott fú, ahol akar“, de ugyanakkor maradjon közösségben testvéreivel és főleg pásztoraival. Ez utóbbiaknak kell ítélni az adományok igazi természetéről és helyes használatáról, nem azért, hogy kioltsák a Lelket, hanem hogy kipróbáljanak mindent és ragaszkodjanak ahhoz, ami jó. (Apostolicam actuositatem 3.)

A teológiai bizottság már említett 1969-es jelentésében, amelyet a püspökök jóváhagytak, az áll, hogy a mozgalom teológiailag és bibliailag szilárd alapon áll, és hozzájárul a hit és az elkötelezés megújulásához az Egyházban. Megítélésére talán a legjobb mód, ha megfigyeljük a hatást azokon, aki részt- vesznek benne. Sok jel vall arra, hogy ez a hatás pozitív. „A mozgalmat ne akadályozzák. Hadd fejlődjék tovább. Bizonyos tekintetekben óvatosságra van szükség . . . Tisztában kell lennünk vele, hogy kultúránkban az a törekvés merül fel, hogy a vallásos tapasztalatot állítsák a vallásos tan helyébe."

Idézzük végül Suenens bíboros nyilatkozatát (New Covenant, 1973. július): „Bizonyára vannak terminológiai nehézségek, de amiről a karizmatikus megújulásban beszélnek, és amit mint ,a Lélek keresztségét' megtapasztalnak, az az, amit mi keresünk. Az, ahová az embereket el kell vezetnünk. A kereszt- ség és bérmálás által részesei vagyunk a Léleknek. De sokunk számára szükséges, hogy megkapjuk a Lélek keresztségét, megtapasztaljuk a Lélek megszabadítását, kiszolgáltassuk magunkat neki, és megengedjük Isten Lelkének, hogy birtokába vegyen.“ A bíboros még kiemeli: „Fontos a kapcsolat a karizmatikus és az intézményes elem között.“ Vagyis mind az egyeseknek, mind a hivatalos Egyháznak vigyáznia kell, hogy ne menjenek el érzéketlenül „az idők jelei“ mellett.

Irodalom: Kevin and Dorothy Ranaghan: Catholic Pentecostals. New York 1969; As the Spirit Leads Us. New York 1971. Bernhard Grom SJ: Die kath. charismatische Bewegung, in: Stimmen der Zeit 1973, 651-671. Die Pfingstbewegung in den USA, in: Herder-Korrespondenz 27 (1973), 387-389. J. M. Ford: Pfingstbewegung im Katholizismus, in: Concilium 8 (1972), 684-687. Kilian McDonnel: Prot, és kat. pünkösdhivök, in: Mérleg 1972, 130-135. Edward O’Connor: The Pentecostal Movement in the Catholic Church, Ave Maria Press 1971 (a mozgalom teológiai értékelése.)

46