Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Morel Gyula: A szociológia ösvényén a remény felé

— Először is mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a játékos helyzete más, mint a szurkolóé, továbbá hogy a szegény játékosé más, mint a gazdagé, az egyéné más, mint a közösségé.

— Különös figyelemmel kell kísérnünk a szellemi-lelki igényeket, mert ezekről könnyű megfeledkezni. Gondoljunk csak az ötvenes és hatvanas évek hivatalos nemzetközi fejlődéspolitikájára, amelynek szinte kizárólagos célja a bruttó szociális termelés látványos megemelése volt.

— Ha módunkban áll, ügyeljünk arra, hogy a harmadik világ szeme olyan mértékben nyiladozzék, hogy a hirtelen fény meg ne sértse, a reményeket úgy tápláljuk, hogy a szokatlan csemege meg ne ártson. Egészséges arány létesüljön a feladatok és a lehetőségek közt.

— Olyan reményt ébresztgessünk, amely az élet lényeges dolgaira irányul, hogy úgy mondjuk: integrált reményt, amely az érzéki-szellemi igényeket alárendeli a tartósabb, mélyen emberi igényeknek, és az egészet egy vonalba hozza. És végül

— ahol tehetjük, legyünk segítő eszköze a remény beteljesedésének.

Zárószóként talán érdemes fölhívni az olvasó figyelmét két általános jellegű rövid könyvecskére, amelyek gondolatmenete nagyban befolyásolta a szerző felfogását, bár nem közvetlenül vonatkoznak a tárgyra. Az egyik Josef Pieper német tomista filozófus „über die Hoffnung“ (A reménységről) c. könyvecskéje (München 1961). A másik Pierre Teilhard de Chardin „Sur le bocheur“ (A boldogságról) c. előadása (Seuil, Paris 1966).

Morel Gyula

A SZOCIOLÓGIA ÖSVÉNYÉN A REMÉNY FELÉ

Őszinte beszéd a reményről a szociológia perspektívájában is csak akkor látszik lehetségesnek, ha a reménytelenségtől indulunk el, ha szembenézünk azokkal a tényekkel, amelyek a bezártság, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és a lemondás forrásai.

Luhmann szerint a szociológia dolga a kiábrándítás (Geschäft der Enttäuschung), azzal, hogy feltárja a társadalmi meghatározottság mértékét: „Társadalmi determináció rejlik már az érzéklésekben és az igényekben is, a mítoszokban, az öngyilkossági arányszámokban és a fogyasztásban, magában a nyelvben, hát még a közerkölcsök magától értetődőnek megélt tényében!“ ' Az ember rendszerhez kötöttségének feltárása mégis az első lépés a szociológia remény felé vezető ösvényén. A bezártnak látszó rendszerben ugyanis második lépésként a szabadság felfedezésére lehet jutni. A harmadik lépésben a szabadság kiábrándító társadalmi tehetetlensége kerül felszínre. Ez a határélmény nyitja meg a tulajdonképpeni, hitből Való remény kapuját.

27