Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Zichy Aladár: Remény a harmadik világban

értékeli, mert nem látja, vagy már nincs érzéke iránta, s elkapja a nosztalgia az egyszerű, természethez közeli, rendezett élet után. így aztán mindegyik fél fölteszi a másikról, hogy az a boldogabb. Az európai gyakran kételkedik is a fejlődési segítség jogosságában és értelmében. — Ehhez a vitához talán éppen a remény fönt kifejtett egyik összetevője szolgáltathat egy érvet: a bizakodás, a remény, s ennek következtében a boldogság is bizonyos mértékig attól függ, áthidalható-e a táv a jelen és a jövő, a valóság és a megálmodott között. A gyerekek például gyakran érzik magukat szerencsétlennek, mert szüleik ereje, egész személyisége elnyomó, mindenhová árnyékot vető. Az árnyék nyugtalanít. De összehasonlítható a harmadik világ érzése az olyan emberével is, akinek gyalog kell fölszuszognia egy olyan helyre, ahová kötélvasút is fölvisz. Maga az az érzés, hogy nem vagyunk képesek minden lehetőséget kihasználni, minden ismereteset, fölfedezettet tudni, elkedvetlenít. Ha más nem: a civilizált világgal való koegzisztencia kényszere kétségtelen gátja a harmadik világ boldogságának. S legalább ennyivel előnyben van a fejlettebb világ.

Kissé elvontan fogalmazva úgy foglalhatnánk össze az eddigieket, hogy a reményigények — fizikai téren, szellemiekben, közösségi életforma, vallás és boldogság terén — mind egy irányban haladnak, és ez az emberiesedés, a személyesedés iránya. Ez a fejlődés jellemző a földművesre is meg az egyetemistára is, bár a fejlődés vonalát csak akkor lehet tétovázás nélkül követni, ha az ember a szélsőségeket veti össze. Először a puszta lét kell, aztán mind több és több tudás, szellemi emelkedés, kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok, s mindez beágyazva az általános megelégedettség (boldogság) érzésébe, amely végigkíséri a fejlődést. Hiszen a boldogság valósága nem a fejlődés fokától, hanem az egyén vagy a közösség beállítottságától függ.

Gondolatmenetünk elején azt állítottuk, hogy a remény: jövő. És a jövő remény-e? A harmadik világ gazdasági szakértői haboznak igennel válaszolni. A demográfiai szakértők hasonlóképpen. A mi válaszunk mégis igen. Távlatok nélkül nincs fejlődés. Fejlődés nélkül az élet nem emberi élet. Ami ma a harmadik világban történik, az éppen a távlatok megnyílása. A távlatok új hidak helyét jelölik meg. S a jelen és a jövő partjai majd összeolvadhatnak a reményben. A remény évtizedeit éljük. S ezzel együtt a nagyobb tétek, a nagyobb kockázatok évtizedeit is. Ez magában hordja a nagyobb nyereség reményét.

A mi feladatunk

Ezzel a gondolattal visszaérkeztünk a kiindulási ponthoz, ahol elhagytuk „szurkoló“ szerepünket, hogy a játékosok szemével lássuk a „meccset“. A játékosok érzéseinek és vágyának tudatában térjünk most vissza az aktív szurkoló szerepéhez! Mi a tennivalónk?

26