Szolgálat 22. (1974)
Tanulmányok - Leo Jozef Suenens bíboros: A remény az Egyházban - ma
A kereszténység elsősorban nem ideológia, nem rendszer. Hanem inkább találkozás az élő Istennel Jézus Krisztusban. Azt kívánja tőlünk, hegy éljük alapvető követelményét: az Isten és embertárs iránti szeretetet. Ez pedig „otthon“ kezdődik. Pál apostol beszél arról, hogy az „azonos hitű lakótársak“ közötti kölcsönös szeretet minden másnál előbbrevaló. Ez a kiinduló feltétele az egységen való minden fáradozásnak, ez az a légkör, amelyet az ilyen egység múlhatatlanul föltételez. Boldogult Athenagorász pátriárka az ökumenikus párbeszéd érdekében szünet nélkül „a szeretetnek erre a párbeszédére“ sürgetett, amelyet életbölcsesség vezérel, és amely a legrövidebb út a látható egységre. De viszont ez a szeretet nem maradhat önmagába zárt, különben csak kitágított gettót hozna létre. Saint-Exupéry mondta: „Szeretni nem annyit jelent, hogy egymást nézzük, hanem azt, hogy együtt ugyanabba az irányba nézünk.“ Tehát hogy a centrifugális erőket legyőzzük, ahhoz arra van szükség, hogy közösen tekintsünk Istenre és az emberekre. Istenhez, a hivők közös Atyjához való viszonyunkban az a lényeg, hogy megnyíljunk neki, miközben szavát hallgatjuk. Együtt kell engednünk, hogy az Evangélium szava fölrázzon, hogy újból kereszténnyé, evangéliumivá tegyen. Ez elől nem lehet kitérni. Mindnyájunkra többé-kevésbé ránehezedik a múlt szűk korlátainak öröksége, és saját jelenlegi beszűkülésünk. Alapos tisztogatásra szorulunk, hogy így az Evangélium alaprétege ismét előtűnjék a történelmi esetlegesség és emberi bűn okozta minden lerakódás alól. Újból föl kell fedeznünk létünk alapját adó eredetünket. Ez a közös pillantás Istenre azt jelenti, hogy hallgatunk őrá, megnyílunk egymásnak, és közösen imádkozunk. Teljes becsületességgel és egymás becsülésével mindig újra el kell mondanunk közösen a Miatyánkot, és teret kell adnunk a Léleknek, hogy ő maga sugallja nekünk azt az imádságot, amelyre csakis ő juttathat el sugallatával. Azt hiszem, a katolikus egyházban és a többi keresztény egyházban manapság tapasztalható karizmatikus mozgalom értéke abban van, hogy minden kereszténnyel meg tudná tanítani azt az imát, amely a Lélek erejéből létrehozza az egységet. A karizmatikus áramlattal kapcsolatban létrejövő „prayer groups“ (imaközösségek) tipikus sajátossága, hogy igen gyakran a legkülönbözőbb irányú keresztények csatlakoznak benne egymáshoz. Világosan látható gyakorlati példáját adják az olyan eleven egységnek, amely megszabadít a polarizációtól, sót meg is szünteti az ellentéteket. Az egyesülés érdekében szükség van az emberekre vetett közös tekintetre is. Együtt kell átengednünk magunkat annak a követelő erejű felszólításnak, amely a feszült várakozásban élő emberiség közös nyomorúságából és közös reményeiből árad felénk. Ha így megnyílunk a világ valóságának egész tágassága előtt, az megadja számunkra a viszonylagosságot, vagyis új arányérzéket kölcsönöz, új látóhatárt, amely felszabadít a jelen pillanat nagy követeléseire, és arra hív, hogy az Evangélium élő üzenetét helyezzük a középpontba.
