Szolgálat 21. (1974)
Könyvszemle - A teológiai bizottság a pluralizmusról (Szabó F.)
KÖNYVSZEMLE Internationale Theologenkommission: Die Einheit des Glaubens und der theologische Pluralismus (A hit egysége és a teológiai pluralizmus). Johannes Verlag, Einsiedeln 1973, 220 o. A Nemzetközi Teológiai Bizottság kb. egy éve közzétett 15 tézist a teológiai pluralizmusról. A bizottság 1972.okt.5-11 közötti ülését teljes egészében ennek a témának szentelte, és az ülés végén szavazta meg nagy többséggel az említett téziseket. A bizottsághoz tartoztak: L. Bouyer, W. J. Burghardt, A. H. Matha, Nemeshegyi Péter, J. Ratzinger és T. J. Sagi-Bunió. Tanáccsal szolgáltak: H. U. v. Balthasar, J. Medina és a bizottság titkára, Philippe Delhaye. A most megjelent könyv I. része a 15 tézishez fűz kommentárt (1-8. és 10-12. Ratzinger, 9. Nemeshegyi, 13-15. Delhaye). A II. rész öt tanulmányt közöl a pluralizmus különböző szempontjairól: Beda Rigaux („A Jézuskép egysége és sokfélesége a szinoptikusoknál“), Ph. Delhaye („A hit egysége és a teológiai pluralizmus az utolsó évtized pápai dokumentumainak fényében“), Nemeshegyi Péter („A kereszténység alkalmazása az ázsiai kultúrákhoz. A teológiai pluralizmus új szempontjai"), L. Bouyer („A hit egysége és a teológiák sokfélesége“) és W. Kern („Sokrétű filozófia mint a sokrétű teológia közvetítője"). A végén válogatott bibliográfia. Mivel sokrétű, szétágazó kérdéscsoporttal állunk szemben, igen nehéz lenne a tézisekhez fűződő kommentárokat röviden összefoglalni; így bajosan jutnánk túl az általánosságokon. Ezért most inkább egy tanulmány ismertetésével adunk ízelítőt a könyvből: P. Nemeshegyi Péter missziós szempontból, a kereszténység és az ázsiai kultúrák találkozásának szemszögéből tárgyalja a pluralizmust. A magyar jezsuitának, aki Európában tanult és most a tokiói katolikus egyetem professzora, saját életében és működésében kellett megoldania azt a nehéz problémát, amely a missziós küldetését teljesítő egyház egyik legsürgetőbb feladata: Hogyan lehet „beletestesíteni“ („Einkulturierung“) az Evangéliumot a keleti kultúrákba? Tehát szavahihető tanú. P. Nemeshegyi a missziós dekrétum 22. pontját idézi, amely azt hangsúlyozza, hogy a fiatal missziós egyházaknak, a Megtestesülés üdvrendjéhez hasonlóan, fel kell venniök magukba a nemzetek összes gazdagságát, amely Krisztus öröksége: az Evangélium „beletestesül“ a helyi szokásokba, hagyományokba, asszimilálja a népek bölcsességét, tudományát, művészetét; egyszóval: az igehirdetés felhasználja mindazt, ami hozzásegít a Teremtő dicsőségének megvallásához, és fényt vet az üdvözítő által hozott kegyelemre. A teológiának tehát számolnia kell a népek filozófiájával, bölcsességével; az isteni kinyilatkoztatás közvetítésében egy-egy konkrét társadalmikulturális környezethez, a szokások és erkölcsök szövevényéhez kell alkalmazkodnia. A szerző egy indiai teológusra hivatkozik, aki szerint a missziós igehirdetésben ép- penúgy szükséges egy bizonyos „Vorverständnis“ (előzetes megértés) az Ige hallgatóinál, mint általában a keresztény tanítás hirdetésében. Ázsiában ez gyakorlatilag tulajdonképpen a hithirdetőnek veti fel a kérdést, vajon „Vorverständnis"-e valóban keresztény-e? igyekszik-e alkalmazkodni az ázsiai népek gondolatformáihoz, sajátos kultúrájához, avagy igehirdetésében is érvényesül a „kolonializmus“, tehát nyugati, európai gondolatformákkal közeledik az ázsiaiakhoz? Utóbbi esetben nem jöhet létre párbeszéd, az Ige hallója nem érti meg a hozzá szóló Igét, mert tőle idegen formában közvetítik neki. A kereszténység lényegének, a legalapvetőbb üzenetnek a közvetítéséről van szó. P. Nemeshegyi keleti gondolkodókat, indiai és japán teológuscjkat idézve világítja meg a problémát. Az ázsiai vallásfelfogás és teológia nem szereti az absztrakciót, mint a görög és nyomán a nyugati gondolkodás; a teológus csak akkor hitelreméltó, 80
