Szolgálat 21. (1974)
Könyvszemle - F. Schreibmayr: Wovon der Glaube lebt (-r -a)
ha éli azt, amit tanít. Nem nagy gondolatrendszerek „megépítéséről“ van szó, hanem olyan „bevezetésekről", amelyek a hivő embert elsegítik Jézus Krisztuson keresztül Isten misztériumához. Ismeretesek Gandhi szavai: „A legfőbb Igazságnak nincs szüksége közlésre. Befolyása csendben érvényesül, miként a rózsa szótlanul árasztja illatát ... A nyelv az Igazság korlátok közé szorítása; az Igazságot csak az élet mutathatja be." P. Nemeshegyi a továbbiakban a keletiek istenképét elemzi, nevezetesen az im- manencia és a transzcendencia problémáját. A misztikába hajló japánok vagy indiaiak szellemi magatartása inkább a héber gondolkodókéval rokon, semmint a görögökével. Isten misztériumát is főleg a Szeretet királyi útján, a személyes szeretetviszonyon át közelítik meg. A közvetítő pedig Jézus Krisztus. Az egyik japán teológus, K. Kita- mori kidolgozta a „szenvedő Isten" teológiáját. A szenvedés Isten szeretetének tulajdonsága. Ez velünk kapcsolatos: isten szeretni akarja haragja tárgyát, a bűnösöket. Az evangélium Istene kiszolgáltatja Fiát a halálnak: ez a legszörnyűbb szenvedés, amit mi elképzelhetünk. Az emberek hivatása az, hogy saját fájdalmuk által Isten eme szenvedésének szolgáljanak, amint Ábrahám tette. Ez a példa is mutatja, mennyire távol áll ez a gondolkodásmód a nyugati ontológiai szemlélettől, amely a boldog, szenvedni nem tudó, változhatatlan Isten gondolatát hangsúlyozza. Nemeshegyi felveti a kérdést: nem lehetne-e megoldani a nehézséget a „coincidentia oppositorum“- ra való utalással, elfogadva azt, hogy a keresztények Istene egyszerre szenvedni nem tudó és szenvedő, fájdalmat elviselő és boldog, jóllehet mi ezeknek az ellentétes állításoknak összeegyeztetésére képtelenek vagyunk. A tanulmány kitér arra a nehéz problémára is, hogyan lehet alkalmazni a szentháromságtanban és a krisztológiában a keleti filozófiák vagy vallások fogalmait, és így egy valóban nekik szóló teológiai nyelvet megteremteni. Érdekes példa: Kínában a katolikus Wu által készített klasszikus Újszövetség-fordításban (amelyet a kínai püspöki kar jóváhagyott) a „Logosz“-t „Tao“-val fordították. A „tao“ a személytelen első elvet jelöli a kínai filozófiában, de „szót“ és „utat" is jelent, s így alkalmas volt arra, hogy a kinyilatkoztatott „Utat“ jelölje. Ez a néhány példa is mutatja, mennyire időszerű missziós szempontból is a teológiai pluralizmus kérdése. Az emberiség kétharmada olyan vallási és filozófiai szövegekből táplálkozik, amelyek jórésze még nincs nyugati nyelvekre lefordítva. A keresztény kinyilatkoztatás meghonosítása, „megtestesítése" óriási feladatot jelent az Egyháznak, a teológusoknak, hogy Keletet is elvezessék Krisztushoz, aki az Út, az Igazság és az Élet. (Szabó F.) Franz Schreibmayr: Wovon der Glaube lebt (Ami hitünket élteti). (Beiträge zur praktischen Theologie c. sorozatban.) Josef Knecht Verlag, Frankfurt am Main, 1973, 78 o. Franz Schreibmayr oratoriánus a kérügmatika docense a müncheni Katekétikai és Homiletikai Intézetben. Művében egyrészt a modern embernek akarja a hit forrásait megmutatni, másrészt segítséget akar nyújtani azoknak, akiknek a hithirdetés a feladatuk. A könyv címe nem árulja el, hogy tulajdonképpen kitűnő krisztológia: a hitigazságok hierarchiájának elve alapján hitünk keletkezését, legalapvetőbb, legmélyebb mondanivalóját mutatja be, a lényegét annak a jó hírnak, amelyet Krisztus főleg a példabeszédekben hirdetett, amit gyakorolt, és amiért meg is halt. Schreibmayrnak kiválóan sikerült XXIII. János pápa óhaját, az „aggiornamento“-t megvalósítania, vagyis hitünk éltető elemeit antropológiai alapon a modern ember számára vonzóvá tennie. Röviden bemutatja ugyanis azt is, hogy Krisztusnak az Atya irántunk való szeretetét és az emberek, főleg az elesettek iránti szeretetet hirdető tanítása, ezt példázó magatartása saját korának emberi problémáiban az eqyetlen reménység és kiút volt. Ezeket konkrétan összeveti a technika korának sajátos, de gyakran hasonló 6 81
