Szolgálat 21. (1974)

Eszmék és események - Papnevelés Ázsiában (Kráhl József)

hetvenen felül van, de még jól bírja a munkát, reggel 4-től este tízig talpon van. Sajnos, a régi „karakán" testvér-generáció nemsokára kihal, és nagyon fogjuk érezni a hiányukat. Nem vagyunk elegen a fakultáson, így kénytelenek vagyunk máshonnan meghívni professzorokat, ami nagy pénzügyi teher, de az az előnye, hogy kitágítja a szeminaristák látókörét és ösztönzi őket.

Növendékeink igen jók. A vietnamiak intelligensek, bár az elvont gondolkodáshoz nem nagy az adottságuk, agilisak, szorgalmasak és kitartók. Igyekszünk bennük a személyes felelősségtudatot növelni; mindnek külön szobája van, és az ellenőrzés minimális. Mindent, ami rájuk vonatkozik, a tanácsuk részvételével megtárgyalunk velük, és mindig igen érett módon vesznek részt, nem kontesztálók. Az idősebbek minden évben sürgetik, hogy a külső fegyelem szigorúbb legyen. Múlt héten közösen elhatározták, hogy egy hónapon át lemondanak az ebéd és vacsora után szokásos banánról (a banán itt olyan, mint a mindennapi kenyér), hogy az így megtakarított pénzt az árvízkárosultaknak adhassák. (Nemrég két nagyon erős tájfun több tartományt teljesen tönkretett.) Nagy gondot fordítunk a mély lelkinevelésre. A filozófusok a második év folyamán egy „lelki hónapot“ végeznek (éppen most van folyamatban): lelki és teológiai témákról szóló konferenciákkal kombinált lelkigyakorlat, személyes lelkivezetéssel. Ez mindig igen jó hatással van rájuk, jobban megértik és elmélyítik a hivatásukat. Már hetedik éve csináljuk. Más szemináriumokból is ide- küldenek nyáron egy-egy osztályt legalább nyolcnapos lelkigyakorlatra. A püspökök nagyon értékelik szemináriumi nevelésünknek ezt az oldalát. Az utóbbi években több müvet — nagyrészt fordításokat — is adtak ki a szeminaristák. Van egy digest-stílusú folyóiratunk, amely nagy jót tesz a klérus és a szerzetesek között. Tavaly a Vatikáni Zsinat dokumentumait adták ki fordításban, bevezetésekkel, az idén meg Léon-Dufour Bibliai szótárának jelent meg az első része, a többi is már előhaladott állapotban van. Azonkívül több népszerűbb könyvet adtak ki. Mindez sokkal több erőlködésbe kerül, mint az ember hinné, mert még nincs kiforrott teológiai szókincs, és hiányzanak a legalapvetőbb művek hazai nyelven. Éppen azért az a cél, hogy a kiadványokkal alapvető forrásművek kerüljenek a papság, szeminaristák, stb. kezébe. Az adminisztrációt mind a szeminaristák intézik és mondhatom, erre nagy a képességük. Az egész munkának óriási nevelő hatása van, mert megtanulnak szoros együttműködésben közös munkát végezni (szeminaristáink az ország minden részéből jönnek és nagyon fontos, hogy integrálódjanak, mert itt nagy a regionalizmus), nem szólva arról, hogy intellektuálisan is ösztönzi őket. A nyáron egy csoport egész vakációban egy könyv kiadásán dolgozott, és általában igen nagy áldozatra képesek ilyen típusú munkáért.

Kevés nemzet van, ahol a katolikusokban olyan nagy a hit, mint az itteni népben. Ennek sok a tanúsága, nem utolsó sorban a sok és jó hivatás. Vagy elég végigmenni a keresztény falvakon az út mentén: egyes vidékeken minden kilométerre egy nagy templom van, és hétköznap is minden reggel hatkor tele hivővei. És milyen nagy lélekkel viselik a sok keresztet, amit a háború magával hoz! Alig van család, ahol nem halt meg az apa, vagy egy fiú a háborúban, vagy nem pusztult el valaki más aknarobbanástól. Már sok helyen szabályosan éheznek, csak kétszer, sőt csak egyszer esznek naponta, és rizsre nem is telik, csak valami pótlékra. Sok szépet lehetne innen írni, de az a baj, hogy az újságírókat és a fényképészeket csak a háború „tűzijátéka“ érdekli, mikor annak nagyjából vége lett, másfelé mentek.

Az itteni egyházmegye nemrégen két püspököt veszített: az egyik a megyéspüspök, Msgr. Hien, a másik egy öreg francia püspök, aki annakidején Szaigonban volt apostoli helynök, de lemondott és egy lepratelepre vonult vissza, amit fiatalabb korában innen nem messze alapított, s haláláig a hegylakó leprásoknak volt a lelkésze. A végén ő is megkapta a betegséget, méghozzá nagyon fájdalmas formában, és éveken át rettenetesen szenvedett, de nagy türelemmel. Már életében igen sokan — keresztények és pogányok egyaránt — csodálták heroikus szeretetét.

De befejezem ezt a hosszú és kissé kusza levelet. Már jócskán elfelejtettem magyarul, itt franciául és olaszul beszélünk sokat. Ha valaha is elkerülök arrafelé,

74