Szolgálat 21. (1974)

Eszmék és események - A kegyelem diadala: Alessandra di Rudini (Uhl Antal)

A KEGYELEM DIADALA

Alessandra di Rudini 54 év alatt nem közönséges életpályát futott be. 1876. okt.5-én született Nápolyban, gazdag főúri családból. Atyja az új olasz királyság markáns politikusa, többszörös miniszterelnök és miniszter. 12 éves korában veszítette el vallásos édesanyját, és nem sokkal később, Renan könyvének olvasása közben gyermekkori hitét is. „Ez a nap volt életem legszomorúbb napja. Úgy éreztem ekkor, hogy eltörött életem főrugója, és eltűnt egyetlen életcélom. Azon vettem észre magamat, hogy folynak a könnyeim.“ Nála tehát a hit elvesztése nem annyira erkölcsi, mint inkább szellemi krízisből eredt. Ugyanakkor viharos nyugtalanság szakadt rá, hogy ismét megtalálja az igazságot. Szellemi képességei rendkívüliek voltak: folyékonyan beszélt anyanyelvén kívül franciául, angolul, németül és spanyolul, a latint és a görögöt is úgy elsajátította, hogy később az egyházatyákat is eredetiben olvasta. Végigtanulmányozta Hegel, Strauss, Baur, Harnack, a pozitivista Auguste Comte, a modernista Tyrrell és Loisy könyveit, de nem talált problémáira kielégítő, megbékítő feleletet. Közben apja, aki igen büszke volt éleseszű, hódítóan kedves és szellemes leányára, nagy jövőt igyekezett készíteni számára. Végigjárja Európa udvarait, ragyogó társadalmi életet él, hódolók koszorújától övezve. (Magyarországon is járt egyszer egy hajtóvadászaton; ez kedves szórakozása volt.) Ez sem tudja betölteni belső ürességét.

Világjáró zajos életében változást hozott Carlotti márkival kötött házassága. A Garda-tó festői partján boldogan élt a fiatal pár, egymásután két szép fiúgyermekük született. A családi idillnek megrendítő hirtelenséggel szakadt vége: négy évi házasság után férje tuberkulózisban meghalt. Alessandra soha többet nem ment férjhez. Visszautasított kérői között szerepelt az akkori irodalmi élet hangos egyénisége, Gabriele D’Annunzio is. Újabb fájdalmas csapás érte az özvegyet rajongva szeretett édesapja halálával, aki liberális-szabadkőműves felfogású volt, de az Egyházzal kibékülve, szentségekkel ellátva halt meg. Ezután Alessandra méginkább visszavonultan él, és érdeklődésének központjába mindig jobban a vallási kérdések kerülnek. Szomjasan olvassa a szentatyákat, különösen Ágostont, Aquinói Sz. Tamást, Bos- suet-t, Pascalt. Mindez nagy hatással van rá, sok mindent már tisztábban lát, de hinni még nem tud, csak irigyli a nyugodt és őszinte hit kegyelmét. Az élet elesettjein együttérző, irgalmas szeretettel segít; ez is fölkészíti arra, hogy ő is „irgalmasságot nyerjen“.

1909 nyarán következik be a nagy fordulat: két fia mellé francia papot kért nevelőnek, s ekkor került a családhoz Gaston Gorel abbé. A pap hamar felismerte, hogy úrnője rendkívül tájékozott vallási kérdésekben, vallástörténetben, izgatják a nagy életproblémák, de kutató, kereső lelke még nem talált rá az igazságra. Látta, hogy ez a nagyon művelt, sokoldalú és nagy elhatározásokra képes lélek régóta beteg, és a Gondviselés őt küldte hozzá

B2