Szolgálat 21. (1974)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A hit mint a keresztény lét alapvetése

TANULMÁNYOK

Mihályi Gilbert

A HIT MINT A KERESZTÉNY LÉT ALAPVETÉSE

Amikor hívőnek mondjuk magunkat, megvalljuk, hogy a hit nemcsak tartozéka, hanem alapvető tényezője keresztény létünknek. Mi sem lehet tehát a keresztény életet komolyan vevő hivő ember számára fontosabb és sürgősebb, mint hitének érettebb megismerése és hűségesebb élése. Ebben szeretne segíteni az alábbi tanulmány.

Gondolatainkat Ábrahám köré fűzzük, akit Szent Pál nyomán a keresztény hagyomány „hitünk atyjáénak nevez, s ugyanígy szólítjuk az első eukariszti- kus imádság angol szövegében is. Mert ha Ábrahám tényleg hitünk atyja, akkor a Pátriárka életében meg kell találnunk azokat a sajátos vonásokat, amelyek a hit összetevő elemei. Ezeknek elmélkedő tanulmányozása segít a hit megértésének elmélyítésében és a hit igazibb élésében.

Éppen ezért föltétlenül el kell olvasnunk Ábrahámnak a Szentírásban megörökített történetét. A Teremtés könyvének 12-15. fejezete mondja el ezt. Az Újszövetségben Róm 4, Gál 3 és Zsid 2 tartalmazza az Ábrahámra vonatkozó utalásokat. Ezek alapján kíséreljük meg most elemezni a hitnek Ábrahám e bibliai portréjában elénk táruló dimenzióit.

Isten szólít és hív a mindennapi életben

Az Ábrahámra vonatkozó ószövetségi szentírási szövegek olvasása elsősorban azt árulja el, hogy Jahve belépett életébe. Éspedig minden különösebb előkészítés nélkül, mindennapi élete folyamán szólítja és hívja, közli vele üdvözítő szándékát, és felajánlja az üdvösség ígéretét. Az Istennel való találkozás kerete tehát a mindennapi élet. A templom és a kifejezett imára szánt elkülönültség az Istennel való találkozás különleges alkalmai, de nem egyetlen és kizárólagos lehetősége. A teremtés és a megtestesülés folytán a világ és az élet történései is Isten üdvözítő működésének színhelye. Szent Pál hirdette az Areopagoszon mondott híres beszédében, hogy Isten nem emberi kézzel épített szentélyben lakik (Csel 17,15k). „Benne élünk és mozgunk.“ Isten ugyan távoli, de egyben igen közel van hozzánk: szól és hív életünk felmerülő feladataiban, változó helyzeteiben és embertársaink sorsának alakulásában, üdvözítő akarata megnyilvánul az emberiség szükségleteiben, azaz az „idők jeleidben, ahogy a II. vatikáni zsinat nevezi.

5