Szolgálat 21. (1974)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: Miért vagyok még az Egyházban?
Ez az itt képben érintett tárgyi tartalom szerintem döntően fontos. Azért mielőtt megpróbálom képes beszédből tárgyi megállapításokra lefordítani, szeretném megvilágítani még egy másik megfigyeléssel. A németnyelvű liturgia bevezetése után, a legutolsó átdolgozás előtt, az egyik szövegben ismételten egy nyelvbotlással küszködtem. Ez ugyanebből az összefüggésből keletkezett, és tünetszerűen újból elénk állítja azt, amiről itt szó van. A németül imádkozott Suscipiatban ezt mondjuk: Fogadja el az Úr az áldozatot „zum Segen für uns und Seine ganze heilige Kirche“ (a mi javunkra és egész anyaszentegyháza javára). Mindig úgy jött a nyelvemre: „und unsere ganze heilige Kirche" (és egész anyaszentegyház u n k javára). Ebben a nyelvbotlásban világos az egész szóbanforgó probléma, és nyilvánvaló az egész eltolódás, ami velünk történt. Az ő egyháza helyébe a mi egyházunk lépett, és ezzel együtt sok egyház — mindenkinek megvan a magáé. Az egyházak a m i vállalkozásaink lettek, amelyekre büszkék vagyunk, vagy amelyek miatt szégyenkezünk, sok apró magántulajdon sorakozik egymás mellett, csupa „mi-egyházunk“, amelyeket mi magunk csinálunk, a mi műveink és tulajdonaink, és eszerint akarjuk átalakítani vagy fenntartani őket. A „mi egyházunk" vagy akár „a ti egyházatok" mögött eltűnt „az ö egyháza". Pedig csakis ez a fontos, és ha ez nincs többé, akkor a „mi egyházunk" is nyugalomba vonulhat. Az az egyház, amely csak a mienk, fölösleges homokvár- építgetés. Miért maradok az Egyházban? Ezzel azonban már megadtuk az elvi választ a szóbanforgó kérdésre: Azért vagyok az Egyházban, mert hiszek benne, hogy régen éppúgy, mint ma — ember ezen nem változtathat — ott él a „mi Egyházunk" mögött az „Ő egyháza", és ömellette csak akkor állhatok, ha az Ö egyháza mellett állok, az ö egyházában vagyok. Azért vagyok az Egyházban, mert mindenek ellenére hiszek abban, hogy legmélyén nem a mi egyházunk, hanem éppen az „Ö“ Egyháza. Egész konkréten: A benne élő emberek minden emberiessége ellenére az Egyház adja nekünk Jézus Krisztust, és csak általa kaphatjuk meg Öt, eleven, teljhatalmú valóságában, amely itt és most követel tőlem és ajándékot oszt. Henri de Lubac így fogalmazta meg ezt: „Tudják-e azok, akik Jézust még elfogadják, de az Egyházat tagadják, hogy végső soron az Egyháznak köszönhetik öt? . . . Jézus számunkra élő valaki. De micsoda futóhomok temette volna el — ha nem is nevét és emlékét, de eleven befolyását, az Evangélium hatását és az isteni személyébe vetett hitet egyházának látható folytonossága nélkül? ... Az Egyház nélkül Krisztus párává válnék, szétmállanék, elhalna. És mi lenne az emberiség, ha nem volna többé Krisztusa?" (Geheimnis, aus dem wir leben. Einsiedeln, 1967, 20k; vö. 18k). Ez az elemi megismerés az első: Bármennyi hűtlenség fordul vagy fordulhat elő az Egyházban, 39