Szolgálat 21. (1974)
Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Tudomány és hit
maga az örök Igazság, a jó Isten biztosítja. A hivő ember tehát teljes nyíltsággal, félelem nélkül tekinthet a természettudományok új eredményeire. Az esetleges feszültségek és látszólagos ellentmondások alkalmat adnak számára, hogy hitének igazságait újból átgondolja és elmélyítse. A fizikai világkép a 20. században A századforduló körül a fizikai világképben újabb változás állott be. Ezt két tudományos elmélet váltotta ki: Planck kvantumelmélete és Einstein relativitáselmélete. A múlt század utolsó éveiben Max Planck a fény- és hőelnyelés fizikai folyamatait vizsgálva azt találta, hogy kísérleti képletét csak úgy tudja elméletileg megmagyarázni, ha feltételezi, hogy a fény- ill. hőenergia nem folytonos, hanem kvantumos szerkezetű: bizonyos meghatározott mennyiségekben, mondhatnánk .csomagokban1 terjed. Képleteivel aránylag egyszerű módon ki tudta számítani e legkisebb energia-csomag (energiakvantum) értékét. Ez azt jelentette, hogy a világban tapasztalt bármely energiamennyiség ezen kis kvantum értékének egész számú többszöröse. Valamivel később Albert Einstein kidolgozta relativitáselméletét. Ez nem a Newton-féle abszolút tér és idő fogalmán alapul, hanem azon a feltevésen, hogy nincsen abszolút nyugvó, ún. inercia-rendszer, amihez a fizikai testek mozgását viszonyítani tudnánk: a testek mozgása egymáshoz képest teljesen relatív. Érdekes következménye ennek az elméletnek, hogy a tömeg a sebesség függvénye: minél gyorsabban mozog egy ,m‘ tömeg egy ,S‘ koordináta- rendszerhez viszonyítva, annál nagyobbnak észleljük, ha mozgását ebből az S koordinátarendszerből vizsgáljuk. Ez az ún. ,tömegnövekedés‘ azonban csak akkor jelentős, ha az ,m‘ tömeg a fénysebességhez közeli sebességgel mozog. Az atomfizika, amely az atomok elemi részeinek, a protonoknak, neutronoknak, elektronoknak stb. fizikai törvényszerűségeit vizsgálja, csak a relativitáselmélet és a kvantumelmélet alkalmazása folytán tudott kifejlődni, mert az atomok elemi részecskéi a fénysebességhez közeli sebességgel mozognak, és energia-nagyságrendjük a kvantumok nagyságrendjébe tartozik. Az említett két elmélet az egyes fizikai alapfogalmaknak olyan nagymértékű revízióját követelte meg, hogy a természettudósok jelentős része képtelen volt ezt elfogadni. A természettudósok közötti, sokszor éles vitákban a kívülállók nem tudtak érdemlegesen részt venni, hatásuk azonban érezhető volt a természettudományokról alkotott felfogás megváltozásában. E viták megmutatták, hogy annak a tudományos objektivitásnak eszménye, amelyet a múlt század mechanikus racionalizmusa maga elé tűzött, sohasem érhető el. Az új fizikai világkép megkérdőjelezte a természettörvények determinisztikus jellegének érvényét, de önmagában nem döntötte meg. Az ezzel kapcsolatos viták azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a természettudományos tevékenység részben maga is társadalmi jelenség, meghatározott történelmi múlttal és hagyományokkal, s az új nézőpontok és felfogások ellen erős ellenállás 24
