Szolgálat 21. (1974)

Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Tudomány és hit

meg kell vizsgálnia, mit is akartak igazából mondani a szentírók, és szavaik által mit látott jónak kinyilatkoztatni az Isten. A szentírók szándékainak kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az „irodalmi műfajokra" is. Az igazság más-más módon van előterjesztve és kifejezve a különféle műfajú történeti szövegekben, a prófétai vagy a költői szövegekben, vagy az egyéb beszédformákban . . . Annak helyes megértése végett, hogy a szent szerző mit akart kijelenteni írásában, kellőképp figyelni kell egyrészt azokra a szokásokra és sajátos gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, amelyek a szentíró korában virágoztak, másrészt azokra a módokra, amelyek akkortájt az emberek társas érintkezésében uralkodtak.4

Mivel Darwin fejlődéselmélete megtámadta az akkor uralkodó tudományos világképet, sokszor maguk a természettudósok voltak leghevesebb bírálói. A helyzetet az is bonyolította, hogy egyes jóhiszemű keresztény természet- tudósok és teológusok a tudományos hipotézisek elégtelenségéből próbálták bizonyítani Isten létezését. A jó isten tehát úgy jelent meg, mint egy záróhipotézis, amely betölti a hézagokat természettudományos tudásunkban (God of gaps). Ez a .hézagpótló istenkép' felmérhetetlenül sokat ártott a kereszténységnek, mert ahogy szűkültek a hézagok természettudományos tudásunkban, úgy szorult ki Isten világunkból, arról nem is szólva, hogy ez a felfogás Isten fogalmát egy tudományos hipotézis színvonalára alacsonyította. Lap- lace-nak bizonyos értelemben nagyon is igaza volt, amikor Napoleon kérdésére, hogy hol maradt tudományos elméletében az Isten, így válaszolt: „Uram, erre a hipotézisre nincs szükségem“. Istennek ugyanis nincs helye a tudományos hipotézisek között; Ö sohasem lehet egy részok vagy részmagyarázat: ö a természetben lejátszódó összes folyamat alapfeltétele. Az a magatartás, amely a hézagpótló istenképet kialakította, tulajdonképpen egy szűk racionalizmus talajában gyökerezett, amelynek szelleme sajnálatos módon még ma is erősen érezhető.

Az első vatikáni zsinat határozatai

Az első vatikáni zsinat 1870-ben fektette le azokat az alapelveket, amelyek megszabják a hit és a természetes ész által megismert igazságok viszonyát. Ezek az alapelvek magukban foglalják azt a fontos megállapítást, hogy a hit és a természetes ész által megismert igazságok között valódi ellentét sohasem lehet, mert ugyanaz az Isten nyilatkoztatja ki a hittitkokat és adja a hit ajándékát, mint aki az emberi értelemnek a megértést adja; Isten pedig önmagát nem tagadhatja meg, sem igazság az igazságnak ellent nem mondhat. Ha mégis látszólagos ellentét található a kettő között, annak kétféle oka lehet: vagy nem értettük meg helyesen a hittételeket, vagy a tudományos véleményekből vontunk le helytelen következtetéseket.5 Ugyanitt a zsinati határozat leszögezi, hogy az Egyház, ahelyett hogy ellenezné a tudományok és művészetek fejlődését, támogatja ezt, sajátos módszereik tiszteletben tartásával. 'TTj

A hivő ember ma is eligazítást talál a fenti alapelvek fényénél: többfajta út vezet az igazsághoz, különféle módszerekkel, és az igazság végső egységét

23