Szolgálat 20. (1973)

Könyvszemle - Teilhard lelki üzenete (Szabó F.)

A bevezető jól jelzi nemcsak azt, milyen „műfajú“ az esszé, hanem kezünkbe adja Teilhard egész „missziójának“ kulcsát. „Mivel engem a sors a Világnak olyan kiváltságos útkeresztezőjére állított, ahol papi és tudományos kutatói minőségben rendkívül kitágítóan és változatos fokon éreztem magamon átáramlani az emberi és az isteni erők kettős folyamát; mert ilyen szerencsés helyzetben, két világ határán, rendkívüli barátokra találtam, akik megnyitották szellememet, és hosszú alkalom is adódott, hogy világképem megérjen és megszilárduljon: ezért azt gondolom, hogy hűtlenséget követnék el az Élettel szemben és azok iránt is, akik rászorulnak segítségemre (mint ahogy nekem is szükségem volt mások segítségére), ha nem kísérelném meg közölni velük annak a nagyszerű Világképnek vonalait, amely huszonötéves eszmélő- dés és sok-sokfajta tapasztalat során tárult elém“ (61 o ).

Teilhard víziójának filozófiai alapja a „teremtő egyesülésről“ szóló elgondolása. A „Világmindenségem“ I. része azokat az alapelveket foglalja össze, amelyekre erkölcsi és vallási (krisztológiai) gondolatvilága épül. Ezek az elvek: a tudat elsősége, hit az életben, hit az abszolútban, az egész elsősége. Jegyezzük meg, hogy ezek az elvek (ha úgy tetszik „posztulátumok") irányítják az Emberi Jelenség fenomenológiáját, ill. „hüperfizikáját“ is, tehát a világ és az ember genezisének szemléletét. Erre az alapra épül tehát vallásos eszmevilága, amelynek lényegét az „egyetemes Krisztus“ eszméje sűríti össze. Erről szól a II. rész, amely minket most közelebbről érdekel. „Ebben a fejezetben arra szeretnék rámutatni, hogy a kereszténység annyira megkapja teljes értékét a teremtő Egyesülés eszméinek keretében, hogy a teremtő Egyesülés elméletét már nem olyan filozófiának kell tekintenünk, amelyet megerősítenek és felváltanak a keresztény szempontok, hanem inkább azt érdemli meg, hogy a Megtestesülés hitének filozófiai kiterjesztéseként tekintsük“ (78-79). Akik Teilhard sajátos módszerét tanulmányozták, rámutattak arra, hogy milyen fontos nála a „koherencia“: a minket körülvevő (fejlődő) világ mai értelmezése és a kereszténység közötti harmonikus összefüggés. E koherencia, a világ tárgyilagos és teljes elemzése és az újraértelmezett kereszténység konvergenciája, ill. harmóniája szüli a „látást“. Helyesen jegyzi meg N.M.Wildiers a Tudomány és Krisztus előszavában: „Az a harmónia, amely a kereszténység alapvető struktúrája és az összpontosuló fejlődés követelményei között megvan, Teilhard-nál olyan jelentős, hogy hite egyik ésszerű igazolási alapja (pl. az 1934-es .Hogyan hiszek“ c. írásában). Egyébként is az összhang az igazság jellemvonása“ (16).

Teilhard az egyetemes világfejlődést a szellem növekedésének tekinti: „montée de conscience“, az Emberi jelenség egyik alcíme szerint. A teremtő egységesülés kozmikus végpontja az „Ómega“. Mondanivalója lényegét ő maga így foglalja össze: ,,A) A kinyilatkoztatott Krisztus nem más, mint az ómega. B) Krisztus ómegaként mutatkozik minden dologban, megtapinthatónak és kikerülhetetlennek. C) Mivel Krisztus ómega lett, ezért Megtestesülésének küzdelmes munkája révén Reá hárul az a feladat, hogy meghódítsa és lélekkel járja át a Világegyetemet“ (79). A következőkben ezeket a tételeket fejti ki, főleg Szent Pál kozmikus krisztológiájára hivatkozva. (Gyakran idézett helyek: Kol 1,15-20; 2,10; 3,11; Ef 1,10; 4,9; Fii 3,21; 1Kor 15,28). Ezenkívül utal Szent János prológusára.

Nincs itt szó önkényes konkordizmusról, vagyis a kinyilatkoztatás és a modern világkép erőltetett összeegyeztetéséről. Természetesen az evolúció a modern kor felfedezése. De ma már a teremtést nem képzelhetjük el statikusan, tehát mintha a világ Isten teremtő aktusára egycsapásra készen jelent volna meg. Ha a világot állandó teremtésnek fogjuk fel, egyáltalán nem kerülünk ellentétbe a teremtés hitével, hiszen a teremtett lény állandóan, létében függ a teremtő Aktustól. Erre annakidején P. Sertillanges nagyon jól rámutatott a teremtés eszméjéről írt könyvében, amelyet Teilhard is örömmel üdvözölt. Nos, ha Isten mindent Krisztusban és Krisztusért teremtett és minden Krisztusban áll fenn, ahogy Kol 1 Krisztus-himnusza tanítja, akkor azt mondhatjuk, hogy a fejlődő világegyetem Ómegája nem más, mint Krisztus; a teljes Krisztus, aki Testében — az Egyházban és annak kiszélesedésében — növekszik

93