Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Jézus Krisztus, az Istenember

egyedül Isten mondhatja: „Én az Isten Fia vagyok" (transzcendens értelemben). Ha tehát Jézus nem személyes tapasztalatból beszél, ha nem azt nyilatkoztatja ki, ami valójában és amit megél, sohasem tudjuk igazában megmondani, kicsoda ő és sohasem hihetünk az Isten Fiában. Ha Jézus nem saját személyében nyilatkoztatja ki nekünk az Istent, akkor csak egy hozzánk hasonló emberrel találkozunk.

De éppen itt bukkanunk egy alapvető nehézségre. Ha a szinoptikus evangéliumokat tanulmányozzuk, meglepődve állapíthatjuk meg: Jézus általában nem mondja meg közvetlenül, hogy kicsoda. A személyére vonatkozó formális kijelentések rendszerint másoktól jönnek: a keresztségnél és a szín- változásnál az Atya (az égi hang) tesz tanúságot róla; máskor a gonosz szellemek; Fülöp Cezáreájában Péter vallja meg, hogy ő az Isten Fia. A Nagytanács előtt is csak a főpap kérdésére, közvetve vallja meg kilétét: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten) Fia?" — „Én vagyok.“ — A Golgotán a százados jelenti ki: „Ez az ember valóban Isten Fia volt." Most Márk evangélistára hivatkoztunk, aki minden bizonnyal a leghívebben tükrözi a húsvét-előtti eseményeket és nagyon ügyel a Messiás-titok fokozatos kinyilatkoztatására. De az említett megfigyelés áll a másik két szinoptikusra is.

Ezekre a tényekre megpróbáltak magyarázatot keresni az exegéták és a teológusok. A vitákat most nem ismertetjük. De minden jel arra mutat, hogy az irodalmi tények Jézus alapvető magatartását és módszerét tükrözik. így tehát a keresztény kinyilatkoztatás paradoxonéval állunk szemben: egyrészt egyedül Jézus mondhatja meg, kicsoda ő; másrészt Jézus addig nem mondhat magáról semmit, amíg az emberek nem beszélnek és nem mondják meg, kinek tartják őt. P. J. Guillet könyve: „Jézus élete és halála előtt“3 felveti ezt a problémát, majd így világítja meg a paradoxont: „Hogy Jézus kinyilatkoztassa önmagát, ahhoz nem elégséges az, hogy beszéljen vagy cselekedjék; szükséges az is, hogy szavát megértsék, hogy igéinek jelentése legyen hallgatói számára; sőt mi több: hogy szavai ugyanazt jelentsék hallgatóinak, mint amit neki magának jelentenek. Kinyilatkoztatni önmagát nem azt jelenti, hogy kiejt egy formulát és ezt ismételted az emberekkel, ahogyan a tanító bemagoltat bizonyos formulákat a tanulókkal: .Mondjátok utánam: Én vagyok az Isten Fia'. Szükséges tehát az, hogy az ismételt formulák ugyanazt jelentsék, mint amit a Kinyilatkoztató szán nekik."

Mindebből megértjük Jézus módszerét: úgy nyilatkoztatta ki magát, hogy hallgatói, beszélőfelei szavait ismételte, az ő vallomásukból indult ki és azt fejlesztette tovább. A korabeli zsidók egy meghatározott vallási meggyőződéssel, messiás-hittel látták Jézus személyét, csodálták tetteit, hallgatták szavait; többé-kevésbé azonosították Jézust a próféták által megígért és várva- várt Messiással. Jézus, aki istenfiúi öntudattal lépett az emberek közé, leereszkedett hozzájuk és csak lassan-lassan tárta fel személye titkát. Egyébként hallgatói képtelenek lettek volna megérteni szavainak igazi jelentését. Arra volt szükség, hogy az emberek előzetes élményeik, vallási ismereteik alapján

8