Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Jézus Krisztus, az Istenember

nyissanak rá Jézus szavainak értelmére. De másrészt szükség volt felfogásuk, hitük továbbfejlesztésére, kiigazítására is, hiszen Jézus istenfiúsága egészen új volt az ószövetségi kinyilatkoztatáshoz képest; és csak Jézus maga mondhatta meg, milyen titokzatos, bensőséges kapcsolat fűzi az Atyához.

Jézus mint kifejlett férfi, harminc év gazdag tapasztalatával lép fel, hogy beteljesítse mindazt, amit az ószövetségi próféták előre hirdettek, és szavaival, tetteivel kinyilatkoztassa istenfiúi mivoltát, azt, ami öröktől fogva volt, azt a tényt, hogy létét egészen az Atyától kapja és hogy küldetése az Atya örök tervének beteljesítése. Nyilvános működésének elején a legkiemelkedőbb esemény megkeresztelkedése. A tény kétségtelen. A különböző evangéliumi hagyományok egyaránt beszámolnak róla. Mind a négy evangéliumban ez a teofánia Jézus történetének ragyogó homlokzatát képezi. A názáreti Jézus közvetlen kapcsolatba kerül a megnyílt éggel: hallja az Atya hangját és befogadja a Szentleiket. Kétségtelen, hogy ez a bemutatás már a hivő kereszténységtől ered; az őskeresztények Jézus keresztségében már az egyház által kiszolgáltatott keresztség őstípusát látták. De a történeti esemény nem vonható kétségbe. A teofániákra és apokalipszisekre jellemző stílus, ábrázolás mögött észre kell vennünk a döntő esemény jelentését. Az esemény feltételezné Jézus személyes közlését, hiszen az evangéliumok nem mondják azt, hogy a tanúk is hallották az égi szózatot. Jézus földi élete során többízben feltárta lelkét övéinek. (Vö. Lk 22,15; Mk 14,34.) De az ilyen bizalmas közléseknek jelét nem látjuk a keresztség epizódjának leírásában. Sem az égi hang, sem a tartalom nem jelzi azt, hogy mi volt ebben a pillanatban Jézus belső tapasztalata és reakciója. Mi tehát a keresztség epizódjának jelentése az evangélisták szándéka szerint? P. Guillet szerint ez Jézus bemutatkozása a hivőknek. Egy egészen kiváltságos személy kinyilatkoztatásáról van szó. A kinyilatkoztatás csúcspontja az isteni szózat az elbeszélés végén: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!“ (Márk) „Ez az én szeretett Fiam ..." (Máté) Máté itt minden bizonnyal Izaiásra utal: „íme az én Szolgám, akit támogatok, az én választottam, kiben kedvem találom“ (Iz 42,1). Máté 12.fejezete kifejezetten idézi Izaiásnak ezt a versét. Jézus tehát az a szenvedő Szolga, aki az üdvösséget hozza a népnek. Akár király, akár próféta, a Szolga mindenképpen messiási alak: Istennek kedve telik benne, ő majd megvalósítja az igazságot a földön. Jézus beteljesíti a jövendölést; erre utal a keresztség jelenete. A keresztség epizódja nem anakronizmus, nem az evangélisták „montázsa“, mert nem azt mutatja be, mit élt meg Jézus ebben a pillanatban — nem messiási tudatának felébredéséről van szó —, hanem azt kezdi kinyilatkoztatni, ami öröktől fogva volt, istenfiúságát, amire emberi tudatának kibontakozásakor már régebben ráébredt. (Ha Jézus valóban Isten Fia, és ezt egy napon ki kell nyilatkoztatnia, akkor ezt öntudatra ébredésétől kezdve tudnia kell. Másrészt: Ha Jézus valóban ember, akkor emberi tudata csak lassan bontakozik ki — amint ezt Lukács első fejezeteiből látjuk —; születése pillanatában nem fejlettebb emberi tudata, mint bármelyik cse9