Szolgálat 20. (1973)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Jézus Krisztus, az Istenember

egészen felmagasztaltatásáig tulajdonképpen az Atya örök szándékát teljesíti be mint Küldöttje. A hívők megértik az azonosságot a feltámadt Krisztus és a názáreti Jézus között. 3) Mindezt csak úgy tehetik meg, hogy Jézus csodáin túl az ószövetségi írásokra hivatkoznak (Izaiás, Dániel, Jóéi, Zsoltárok), amelyeket Jézus tanításával és életével beteljesített. Egyébként ezt az érvelést már maga Jézus előkészítette földi élete során, hiszen ő maga is gyakran hivatkozott az írásokra.

Az ősegyház csak fokozatosan méri fel Jézus misztériumának minden dimenzióját és tudatosítja Jézus Krisztus transzcendens istenfiúságát. Ez világos az őskeresztény igehirdetés tematikájának elemzéséből. Melyek a leggyakoribb témák? Sematizálva három nagy témakört jelölhetünk meg: 1) „Krisztus a próféta.“ Ez a cím talán a legősibb elnevezés, amellyel a jeruzsálemi közösség Jézust jelölte, Mózeshez hasonlítva őt (vö. MTörv 18, 15-19 és Csel 3,22; 7,37). 2) „Krisztus Isten gyermeke vagy szol- gáj a.“ Jézus már földi élete során hivatkozott az izaiási Szenvedő Szolgára, főleg akkor, amikor előre jelezte, hogy szenvednie kell és meg kell halnia sokak bűneiért. Az első igehirdetésben lépten-nyomon visszatér az „Ebed Jahve“-ra való hivatkozás (Iz 52—53). Pl. az Apostolok Cselekedeteiben (8,26-40) Fülöp az etióp udvari tisztnek Izaiás 53,7-8-at magyarázza. (Lásd még az ősközösség imáját: Csel 4,24-30.) 3) „Jézus azúr (Kyrios)“. Az ÚR cím a húsvéti élmény legrövidebb összefoglalása. „Jézus az Úr“, vagy az arám formula: „Maranatha“ = Jöjj el Urunk! egyenértékű. Ennél a témánál gyakran hivatkoznak a 110. zsoltárra. Pl. Péter első pünkösdi beszédében: „Dávid nem ment fel az égbe, mégis mondja: így szólt az Úr az én Uramhoz: ülj jobbomra, s ellenségeidet lábad alá zsámolyul alázom. Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette“ (Csel 2,34-36). Ilyen és hasonló verseknek az a kicsengésük, hogy a feltámadt Úr, az Atya jobbján dicsőségben élő Krisztus (aki majd a világot megítéli) isteni természetű. Még határozottabb lesz ez az állítás Szent Pál leveleiben (Róm 1,3-6; Kol 1, 15-20; Fii 2,6-11 . . .) és természetesen később Szent Jánosnál.

Az ősegyház fokozatos reflexiójának jellemzőit leegyszerűsítve így foglalhatnánk össze: 1) A legrégibb szövegek azt a benyomást keltik, hogy a tanítványok mindenekelőtt azt vették észre, hogy az üdvösség kinyilatkoztatása beteljesedett. Az új Próféta feltárta Isten üdvözítő tervét és ennek az üdvösségnek közvetítője. Nincs másban üdvösség, egyedül csak Jézusban (vö. Csel 4,12). Jézus az egyetlen isteni megváltó. Az új Izrael Feje. 2) Elég korán kezd kibontakozni a Krisztus istenségére vonatkozó reflexió: a tanítványok tudatosítják azt, hogy Mesterük megdicsőült és az Istennel egyenlő rangban van. Továbbá a keresztények hangsúlyozni kezdik hitük eredetiségét és kezdenek elkülönülni a zsidóktól. (A szigorú monoteizmust valló zsidóknak természetesen botrányos volt Jézus „istenítése“.) Az ősegyház tehát — részben a zsidókkal folytatott polémia hatására — kezdi kibontani a húsvéti

6